Feljelentették Krúbit emberölés előkészülete miatt

Menczer Tamás szerint elfogadhatatlan, hogy Krúbi koncertjén Orbán Viktor meggyilkolásáról „verselt”. A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: ez már nem művészet, hanem politikai akció, amely minden határon túlmegy.

„Ilyet normális ember nem tesz. Ez vörös vonal. Ez elfogadhatatlan” – írta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója új Facebook-bejegyzésében annak kapcsán, hogy a Krúbi nevű előadó megfenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt a minapi koncertjén.

A poszthoz kapcsolódó videóban újságírói kérdésre Menczer Tamás kifejtette, hogy Krúbi-ügyben és a hasonló esetekben valójában nem művészekről van szó, hanem politikusokról – írja az Origo.

– Azt kell látni (…), ők politikai munkát végeznek.

(…) Természetesen minden normális közösségben (…) elfogadhatatlan az, hogy valaki kiáll, és azt mondja, hogy főbe lövöm, felakasztom, és különböző módokon kívánom emberek halálát, és akarom őket holtan látni, adott esetben a meggyilkolásukban szerepet vállalni. Mert lehet politikai csatározásokat vívni, (…) ez a demokrácia velejárója.

De az, hogy arról beszélni, hogy valakit meg kell gyilkolni, ezt imitálni, ezt előadni, ezt kívánni, az szerintem minden határon túlmegy,

és ezt normális közösség és normális érzelmi és értékvilággal rendelkező ember soha nem fogadhatja el – fejtette ki Menczer Tamás.

Feljelentést tettek a halálos fenyegetés miatt

Közben emberölésre irányuló előkészület gyanújával tettek feljelentést Krúbi pénteki koncertje után, ahol a rapper Orbán Viktor meggyilkolásáról „verselt”. Emlékezetes: korábban Majka keltett botrányt azzal, hogy egy koncertjén a miniszterelnök „lelövése” volt a központi motívum.

 

Forrás: Origo, Vezetőkép: Facebook


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb