Alakul az új világrend – Kínai elnök: Peking meg kívánja szilárdítani kapcsolatait Észak-Koreával


Hirdetés

 

Biztosította Hszi Csin-ping kínai elnök Kim Dzsongün észak-koreai vezetőt csütörtökön Pekingben arról, hogy országa „fenntartja, megszilárdítja és fejleszti” kapcsolatait Észak-Koreával, és ez az álláspont „a nemzetközi helyzet alakulásától függetlenül” változatlan marad.

 

„Kína és Észak-Korea jó szomszédok, jó barátok és jó bajtársak, akik hagyományos barátságot ápolnak, és ennek a kínai kormány nagy jelentőséget tulajdonít” – hangsúlyozta Hszi a kínai állami média közlése szerint azon a kétoldalú találkozón, amelyet a győzelem napi parádéra Pekingbe érkezett észak-koreai vezetővel folytatott.

A kínai elnök a sajtónak elmondta: arról tárgyaltak, hogy megerősítsék a magas szintű kapcsolatokat és a stratégiai kommunikációt, és szoros együttműködést tartanának fenn minden szinten.


Hirdetés

„Kína továbbra is támogatni fogja Észak-Koreát abban, hogy olyan fejlődési utat keressen, amely megfelel a nemzeti viszonyainak, és folyamatosan új távlatokat teremt az észak-koreai szocialista ügy számára” – idéze Hszi Csin-ping szavait az állami média.

Az elnök azt mondta, hogy a példátlan globális kihívásokkal szemben több, egymást követő kezdeményezést javasolt, melyek mindegyike aktív támogatást és pozitív visszajelzést kapott Észak-Koreától.

„A Koreai-félszigetet érintő kérdésekben Kína mindig objektív és pártatlan álláspontot képviselt, és hajlandó tovább erősíteni együttműködését Észak-Koreával, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a félsziget békéjének és stabilitásának fenntartása érdekében” – tette hozzá.

A kínai beszámoló szerint Kim Dzsongün köszönetet mondott a pekingi támogatásért, elismerését fejezte ki Kína pártatlan álláspontja iránt, és biztosította Hszit arról, hogy Phenjan továbbra is határozottan támogatni fogja Pekinget olyan kérdésekben, mint Tajvan, Tibet vagy Hszincsiang.

A sajtó azt is közölte: a találkozó után Kim Dzsongün delegációja a pekingi vasútállomásra érkezett, hogy visszatérjen Észak-Koreába.

Ez volt az észak-koreai vezető ötödik hivatalos látogatása Kínában, ahol a héten találkozót folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: Fotó: MTI/AP/KCNA/Észak-koreai kormány.

 

 

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb