Horváth László szerint a drog is közrejátszhatott a miskei kislány megölésében


Hirdetés

Felmerült, hogy a kábítószer is szerepet játszhatott a miskei kislány meggyilkolása ügyében, ami ismét megmutatja: a drog nemcsak az egyént rombolja, hanem erőszakhoz vezet és ártatlan életeket is követelhet – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos keddi Facebook-bejegyzésében.

Horváth László emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés az elmúlt években jelentősen szigorította a büntető törvénykönyvet, különösen a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén.

„Aki ilyet tesz, annak egy életre börtönben a helye”

– írta.

Hangsúlyozta, hogy mélyen megrendítő a miskei kislány meggyilkolása. Egy gyermek elvesztése a legnagyobb fájdalom, amit egy család és egy közösség átélhet – tette hozzá, őszinte részvétüket kifejezve a hozzátartozóknak.


Hirdetés

„A rendőrség villámgyors munkájának köszönhetően a gyanúsítottat elfogták – köszönet érte!”

– fogalmazott a politikus.

A mintegy 2 éves kislány eltűnése ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság hétfőn adott ki körözést. A gyermek keresésében rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek is részt vettek.

A kislány holttestét végül hétfő este találták meg az otthona közelében.

Az ügyben a vármegyei rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást, majd elfogatóparancsot adtak ki a feltételezett gyilkos, a 24 éves J. Dávid ellen.

Miskén rejtőzött el a férfi, akit a Hirös kommandó tagjai fogtak el. Fotó: Police.hu

A férfit kedd délelőtt elfogták, majd őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Kapcsolódó:

Beszűkült tudatállapotban, de tiszta fejjel is követhet el valaki gyermekgyilkosságot

Vezetőkép: Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrség drogprevenciós programjáról tartott sajtótájékoztatón a Teve utcai rendőrpalotában 2025. augusztus 28-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb