Kaszab Zoltán: Épp az ellenzék rontja a fiatalok esélyeit

Az Otthon Start program körüli hangulatkeltéssel pontosan annak ágyaznak meg, amiről beszélnek.
Még el sem indult a fiatalok első lakáshoz jutását segítő fix 3%-os hitelprogram, a balliberális ellenzék és holdudvara – élén a Tisza Párttal és annak vezetőjével Magyar Péterrel – máris támadásba lendült. Alig, hogy bejelentették az intézkedést, a jól informált és jól képzett szakértők – akiknek egyébként az elmúlt 15 évben általában egyetlen „jóslata” sem jött be – máris arról kezdtek beszélni, hogy a programnak árfelhajtó hatása lesz. Erre csatlakoznak rá azóta is napi szinten újabb és újabb közgazdászok és politikusok, akik elmondják, hogy mennyivel drágultak máris az ingatlanok. A pontot az i-re Magyar Péter tette fel, aki szerint máris 20-40%-kal többet kérnek az eladók a lakásokért, mint korábban.
Persze amiről ezek a mindenhez is értő politikusok és mindig mindent jobban tudó megmondóemberek beszélnek, az egyelőre nettó hazugság.
Egyrészt a rendelkezésre álló adatok egyáltalán nem támasztják alá az érvelésüket. A KSH és az ingatlan.com hónapról hónapra elkészülő lakásár indexe júliusban, tehát a program bejelentésének hónapjában csupán 0,2%-os emelkedést mért. Ha annyira mindenki egyből árat szeretett volna emelni, akkor annak már ebben az adatban is látszódnia kellett volna. Ráadásul a kormány éppen ezt akarja megelőzni azzal, hogy árkorlátot épített be, vagyis a megvásárolni kívánt ingatlan négyzetméterára nem haladhatja meg a 1,5 millió forintot, összértéke pedig lakás esetén a 100, ház esetén a 150 millió forintot.
Akit azonban még ez sem győzött meg, a kabinet arra is figyelt, hogy ne csak a keresletet, hanem a kínálatot is növelje, ezzel is féken tartva az árakat.
Az építési engedélyeztetés meggyorsításával és a már korábban bejelentett, a beruházóknak szóló tőkeprogrammal a kabinet számításai szerint legalább 10 ezer olyan új lakás fog épülni, ami megfelel a program feltételeinek. Ráadásul ennek köszönhetően sok használt lakás is meg fog jelenni a piacon, ami ismét az árak mérséklése, vagy legalábbis nem drasztikus emelkedése irányába hat. Hozzá kell tenni azt is, hogy ezek a lakások egy olyan kínálatot bővítenek, ahol a lakások háromnegyede most is megfelel a feltételeknek, ami azt jelenti, hogy komoly verseny lesz az eladók között a vevők kegyeiért.
Persze a baloldalt mindez nem érdekli, mert ők valójában azért dolgoznak, hogy ez a program ne legyen sikeres.
Ezt onnan tudhatjuk, hogy ha némi belátás vagy jóindulat lett volna bennük, legalább megvárták volna, hogy szeptemberben a program ténylegesen elinduljon, elteljen pár hónap és akkor a tapasztalatok alapján lehetett volna esetleg kritikát megfogalmazni. Persze nekik nem ez volt a céljuk. Ők ebben sem egy, a társadalmi igényre – vagyis a saját lakáshoz jutásra – adott választ látják, hanem a politikát. Azt, hogy ha a program sikeres lesz, az növelheti a kormány népszerűségét, vagyis segíthet a hatalomban maradásában. Pedig a cél ennél sokkal fennköltebb, hiszen Magyarországon elsöprő többségben vannak azok, akik saját ingatlanban szeretnének élni. Ez a lehetőség pedig nekik segít, függetlenül attól, hogy az illető jobb-, vagy baloldali. Mert nem ez a lényeg.
Ezek alapján akár legyinthetnénk is a baloldal támadásaira, mondván komolytalanok. Ugyanakkor sajnos a piac ismeri az önbeteljesítő jóslat fogalmát. Minél többször mondják el valamiről, hogy drágulni fog, annál inkább elhiszik ezt az eladók és a vevők is, így az áremelkedés valóban megtörténhet annak ellenére is, hogy ezt semmi sem indokolja. Éppen ezért érdemes résen lenni és minél többször elmondani, hogy nincs igazuk a károgóknak.
Kapcsolódó:
Vezetőképünk képernyőkép. Forrás: Youtube







