Gyász a Honvédségnél: két magyar katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben
A körülményeket vizsgálják

Felfoghatatlan tragédia rázta meg a Magyar Honvédséget: a napokban két magyar katona is életét vesztette, mindketten szolgálatteljesítés közben. Bár a két haláleset egymástól független, a körülményeiket mindkét esetben szakértők vizsgálják – közölte a Honvédelmi Minisztérium péntek késő este. A gyász jeleként a honvédségi épületekre fekete zászló került.
Az egyik tragédia csütörtökön történt, a Bornemissza Gergely 2. Felderítőezrednél szolgáló, mindössze 29 éves szakaszvezető – információk szerint D. D. monogrammal – kiképzési feladat közben lett rosszul. A Sirokról Kékestető irányába végrehajtott menetgyakorlat során hirtelen összeesett, keringése leállt.A helyszínen lévő harctéri életmentő azonnal megkezdte az újraélesztést, majd a kiérkező mentőszolgálat folytatta a küzdelmet az életéért – hiába.
A másik eset még kedden történt, Szarajevóban, az EUFOR Bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója során. A 47 éves katona tavaly augusztus óta teljesített szolgálatot a misszióban, az MH Légi Műveleti és Irányítási Központ állományából. Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen.
2025. augusztus 5-én elhunyt egy magyar főtörzsőrmester, aki az EUFOR békefenntartó misszióban, Szarajevóban teljesített szolgálatot. A 47 éves katona 2024 augusztusa óta szolgált a misszióban az MH Légi Műveleti és Irányítási Központ állományából. Az elhunyt hazaszállítását a Magyar Honvédség biztosította.
– olvasható a Honvédelem oldalán.
A Honvédség mindkét bajtársát saját halottjának tekinti.
A halál körülményeit mindkét esetben szakértők vizsgálják. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt katonák családjainak és szeretteinek. Emléküket tisztelettel megőrizzük.
– olvasható a Honvédelmi Minisztérium által kiadott közleményben.
Forrás: Honvédelmi minisztérium. Vezetőkép: Facebook








