„Te akarnok kis hisztigép, te kamaszparódia” – úgy kiosztotta Ceglédi Zoltán Magyar Pétert, hogy a fal adta a másikat
Történt, hogy Magyar Péter nem bírta ki, és odaposztolt az ATV egyik szerdai bejegyzése alá a közösségi oldalon. A televízió az egyik műsorát reklámozta a nézőinek, mégpedig azzal, hogy egy bizonyos Farkas Dezsőt hívtak meg oda, aki arról „nevezetes”, hogy kilépett a Tisza Pártból…
Magyar Péter, úgy tűnik, nem kíváncsi Farkasra, s másoknak sem mutogatná őt. Azt írta ugyanis, hogy „gondolom az óriási érdeklődés és a társadalmi igény miatt hívták meg és még véletlenül sem a Fidesz megrendelésére”.
A mandiner.hu ironikus meglátása szerint arról lehet szó, hogy Magyar Péter „valóban úgy érzi, fenntarthatja magának a műsorszerkesztés jogát, olyan mintha ebben az országban neki kellene engedélyeznie az ATV-nél a meghívható vendégek sorát!”
Magyar Péter posztja után lendült akcióba Ceglédi Zoltán politika elemző, a Heti Hetes című műsor egykori szereplője, aki aligha nevezhető kormánybarátnak, s úgy kiosztotta a Tisza Párt elnökét, hogy csak lestünk.
„Tényleg, b**za meg a k**va élet most már, Péter, nem a Fidesz megrendelésére hívta meg a tévé ezt az 1 db Tisza-kritikus szereplőt, ahogy nem a te megrendelésedre hívja meg naponta a 42 darab Tisza-rajongó szereplőt sem. Viszont az pont rólad köztudott, hogyan próbálod utasítgatni közvetlenül is az ellenzéki sajtót (és szégyene mindenkinek, aki ezt hagyja)”
– írta; ő nem tett egyes betűk helyett csillagot.
„És igen, a szerencsétlen ATV tűz alatt van miattad, és igen, a szerencsétlen szerkesztők úgy próbálnak műsort csinálni, hogy ha az nem 1200%-ban Tisza-barát, akkor rájuk uszítod a lincselő tömeget, pedig csak a munkájukat végzik, és ők nem is szólhatnak neked vissza…”
– folytatta Ceglédi Zoltán, majd e szavakkal zárta sorait:
…én viszont igen. Próbálj már meg b**meg 22 másodpercig úgy viselkedni, mint aki komolyan készül arra, hogy ezt az országot fogja jövő tavasztól vezetni. Te akarnok kis hisztigép, te kamaszparódia, tedd már le azt a k**va telefont!

Vezetőkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Fotó: MTI/Balogh Zoltán








