Milyen a magyarországi lelkészek lelkiállapota? – interjú Járay Márton református lelkésszel, a Semmelweis Egyetem oktatójával
Sokszor szinte magától értetődőnek vesszük, hogy a lelkipásztorainkat bármikor felkereshetjük a problémáinkkal, örömeinkkel, hiszen a legkisebb dilemmáinkra is szívesen felelnek. Mindig kedvesek, mosolygósak, de vajon mit éreznek belül? Tényleg el tudnak simítani minden ráncot a homlokunkról? Természetesen nem. Nekik is van rossz napjuk, fájhat a fejük, lehetnek túlterhelt időszakaik, gondjaik. Járay Márton református lelkésszel, a Semmelweis Egyetem oktatójával − aki doktori disszertációjában a magyarországi lelkészek lelkiállapotát vizsgálta − a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán jelent meg interjú Kiss Rita tollából.
Arra a kérdésre, hogy milyennek találja a hazai református lelkészek lelki állapotát, az egyetemi oktató elmondta, hogy az eddigi tapasztalataik alapján kialakult kép meglehetősen vegyes.
„Bőven akad, aki jól érzi magát a hivatásában, ki tud teljesedni. De vannak olyanok is, akik fáradtságot élnek meg, vagy valami megreccsent, és még nem tudtak segítséget kérni vagy kapni. Vannak tehát azok a lelkészek, akikből árad a jókedv meg az élet, és sajnos vannak, akik egyedül hordozzák azokat a nehéz terheket, amelyeket egyelőre nem tudtak lerakni. Kutatásom lényeges megállapításai közé tartozik, hogy a lelkészeknek fel kell ismerniük önmagukban az esendő embert, aki ugyanúgy segítségre szorulhat, mint ahogy a gyülekezetük tagjai”
– jegyezte meg Járay Márton, majd hozzátette, hogy egy kívülállónak ez furcsa lehet, de ez valóban egy nehéz lépés.
„A teológiára belépve felveszünk ugyanis egy lelkészszerepet, és az szépen lassan el tudja nyomni azt az identitást, ami összeköt minket a gyülekezeti tagokkal, az összes lakóval a városban, ahol szolgálok. Azt, hogy mindannyian teremtmények vagyunk, Isten teremtményei. Ebből következően ugyanazok a szükségleteink mind fizikailag, mind lelkileg, és folyamatosan keressük azokat az erőforrásokat, amelyek az istenkapcsolatunkban jelen vannak. Látnunk kell azonban, hogy minden másban is kereshető és megtalálható a békesség, amit az Isten ad: a teremtett világban, a fizikai mozgásban, a jó emberi kapcsolódásokban, a kultúrában”
Hirdetés
– fejtette ki a református lelkész.
Arra a riporteri kérdésre, hogy vajon amikor lelkészekkel beszélget arról, hogy nyugodtan legyenek esendő emberek, s erre ők hogyan reagálnak, Járay Márton egyetemi oktató azt válaszolta, hogy annyiban könnyű a helyzete, hogy aki eljön egy lelkigondozói képzésre – ami egy kétéves szakirányú képzés –, akkor már eleve úgy érkezik, hogy érzi azt, hogy ő hol szeretne fejlődni a hivatásában. Mi az a terület, ami nem megy annyira, ahol tudná, szeretné máshogy csinálni – vagyis már felismeri az esendőségét.
„Amikor összeülünk egy egyházmegyei lelkészgyűlésen, ott ez sokkal nehezebb. Sokan látják vagy érzik ugyanis annak a szükségét, kényszerét, hogy olyan képet mutassanak magukról, amiről azt gondolják, hogy a többiek azt várják el tőle. Ebben jó lenne fejlődni, látok is sok jó példát, ahol a lelkészek valóban tudnak kapcsolódni az örömeikhez, bánatukhoz, esendőségükhöz, erősségükhöz, és így valóban támogató közösségek tudnak kialakulni”
– tette hozzá a lelkész.
A Járay Márton református lelkésszel, a Semmelweis Egyetem oktatójával készült teljes interjút a Református.hu oldalon olvashatják el.
Kapcsolódó:
Steinbach József: Az irgalom, a szelídség kultúrájára van szükség
Vezetőkép: Járay Márton református lelkész. Fotó: Református.hu/Sebestyén László
