Közvélemény: Tízből hatan örülnek az Otthon Startnak


Hirdetés

Szinte minden vizsgált társadalmi csoportban többségben vannak a kedvezményes lakáshitelt támogatók – derül ki a Magyar Társadalomkutató szerkesztőségünknek szerdán megküldött felméréséből. A kutatásból az is kitűnik, hogy még a Tisza-szavazók kétötöde (38 százalék) is jó véleménnyel van az első lakásvásárlóknak szóló kedvezményes lakáshitelről.

Mint írták, a magyar kormányfő 2025. július elején jelentette be az első lakáshoz jutást megkönnyítő kedvezményhez hitel lehetőségét. A Magyar Társadalomkutató megvizsgálta, hogy a magyar társadalom különböző csoportjai hogyan vélekednek ezen lakáshitel bevezetéséről.

Az első lakás megvásárlásához nyújtott kedvezményes hitel megítélésekor egyöntetű a magyar társadalom álláspontja, hiszen szinte minden vizsgált társadalmi csoportban többségben vannak a kedvezményes hitel bevezetését támogatók

– hangsúlyozták, és hozzátették, hogy összességében a lakosság 57 százaléka tartja azt jónak, és 31 százaléka rossznak. Leginkább a 60 évesnél idősebbek (64 százalék) és a legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők (62 százalék) támogatják az első lakás megvásárlásához nyújtott kormányzati segítséget, de még a kormányzati döntésekkel szemben általában kritikus fővárosiak (51 százalék) és a 40 évesnél fiatalabbak (51 százalék) többsége is pozitív véleménnyel van róla.

A különböző társadalmi csoportokhoz tartozásnál ugyanakkor jóval erősebben befolyásolja a válaszadókat a politikai szimpátia a kedvezményes lakáshitel megítélésében. Míg a Fidesz-szavazók túlnyomó többsége (87 százalék) egyetért az első lakásvásárlást megkönnyítő hitel bevezetésével, addig a Tisza párt szavazói megosztottak a hitel megítélésének kérdésében (38 százalékuk támogatja, 52 százalékuk ellenzi azt) – részletezték.


Hirdetés

A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült, az adatfelvételre 2025 júliusában került sor. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Kapcsolódó:

Mutatjuk, hogyan véleményezhetik az Otthon Start lakáshitel jogszabálytervezetét

Az Otthon Start programmal új időszámítás kezdődik Magyarország életben

Varga-Bajusz Veronika: A házastársak közösen is részt vehetnek az Otthon Start programban

Vezetőkép: illusztráció. Forrás: Freepik


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb