Újabb botrány – Magyar Péter agrárszakértője csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat


Hirdetés

Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Kökény Attila szerint ideje motiválni a tanulásra a szerinte „versenyképtelenül” és környezetszennyező módon termelő gazdálkodókat – adta hírül a Magyar Nemzet.

 

Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója az Európai Unióban tervezett agrárreformmal kapcsolatban július 16-án közölt egy cikket a Talajmegújító Mezőgazdaság elnevezésű honlapján. Erről egy bejegyzést is közölt a Facebook-oldalán. A poszthoz kapcsolódó egyik kommenthez, arra a felvetésre, hogy miért lenne jó Magyarországnak a támogatások csökkenése, az alábbiakat írta:

Ez egy másik téma, de ha valaki egy idomított csimpánz szintjén termel négy-öt veszteséges hozamú haszonnövényt a versenyképtelenül magas önköltségével és talajpusztító szántással, mert úgyis megél a támogatásból, akkor ideje motiválni a gondolkodásra és fejlődésre. A megszámlálhatatlan milliárd AKG és AÖP elpocsékolása után ideje a tanulásnak.

Kökény Attila mondanivalója kísértetiesen emlékeztetnek Raskó György gazdaellenes szemléletére, amit Raskó több alkalommal is kinyilvánított már. Magyar Péter agrártanácsadója évek óta azért lobbizik, hogy vezessék ki az uniós földalapú támogatásokat.


Hirdetés

Forrás: Híradó, Magyar Nemzet.   Vezetőkép: Magyar Nemzet. 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb