Rétvári Bence: 151 millió forintból végeztek energiahatékonysági fejlesztéseket Erdőkertesen


Hirdetés

Három közintézmény, a faluház és könyvtár, az óvoda, valamint az egészségház energiahatékonysági fejlesztését végezték el Erdőkertesen 151 millió forintból – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Pest vármegyei településen.

Rétvári Bence a faluház előtti téren tartott ünnepségen hangsúlyozta, a beruházások révén nagy mértékben csökken az energiaszámla és a környezetterhelés is.

Az épületek meg is szépültek, de környezetvédelmi szempontból is fontos a beruházás, mert a jövő generációjának életét segíti – mondta. Hozzátette, hogy a 10 ezer lelkes településen a három épület korszerűsítésével az új szigetelésnek és napelemnek köszönhetően elért kibocsátáscsökkenés 2500 fa szén-dioxid-megkötésének és oxigéntermelésének felel meg.

Az államtitkár kifejtette: a kormány számára fontos volt, hogy minél több, az energiahatékonyságot növelő forrást különítsen el az uniós pénzekből, mert mióta kitört az orosz-ukrán háború, és az egekbe szökött az energia ára, a cégek és az önkormányzatok még jobban odafigyelnek az energiafelhasználás leszorítása. Magyarország ugyan nem kapta meg ezeket az uniós forrásokat, de a magyar kormány kifizette a pénzt, Erdőkertesnek is – jelentette ki.

„Örülhetünk, hogy a magyar költségvetés olyan állapotban van, hogy nemcsak a költségvetési támogatásokat tudjuk kifizetni belőle, hanem az elmaradó uniós támogatásokat is”


Hirdetés

– jegyezte meg.

Pásztor László, Erdőkertes független polgármestere az ünnepségen tájékoztatott arról, hogy a pályázatot 2022 tavaszán nyerték meg, a közbeszerzési eljárás eredményeként a három épületen három kivitelező dolgozott.

A három közintézmény energiahatékonysági fejlesztése 151 millió forint vissza nem térítendő támogatásból készült el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében.

Kapcsolódó:

Rétvári Bence: Napelemek kerültek a Szent Margit Kórház tetejére

Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kispesti Bolyai János Általános Iskolában 2024. szeptember 13-án. A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret. MTI/Lakatos Péter


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb