Megállapodást kötött a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. a kazah állami űripari vállalattal


Hirdetés

Közös projektek létrehozását és tudásátadást lehetővé tevő előzetes megállapodást kötött a a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT Zrt.) a kazah állami űripari vállalattal (Kazakhstan Gharysh Sapary, KGS) – közölte a 4iG kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a megállapodás alapot teremt a földmegfigyelés, a műholdas technológiák, az adatmegosztás, valamint a műholdas távérzékelési alkalmazások területén, új távlatokat nyitva a két ország közötti űripari és technológiai együttműködésekben. Ezen belül kiemelt feladat lesz műholdfejlesztés és felbocsátás a résztvevők űrképességeinek fejlesztése érdekében. 
Kazahsztáni útjukon a 4iG vezetői a digitális infrastruktúra fejlesztésével és üzemeltetéssel kapcsolatos együttműködési lehetőségekről is egyeztettek, különös tekintettel az Ázsia és Európa közötti távközlési útvonalak kiépítését szolgáló partneri lehetőségekre, valamint az együttműködésekre a nagy kapacitású adatközpontok fejlesztésére – tették hozzá. Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke abban bízik, hogy a közös projektek fellendíthetik a két állam gazdasági-technológiai kapcsolatait, a magyar vállalatcsoport pedig erősítheti a jelenlétét a globális űriparban.
 
Sárhegyi István, a 4iG SDT vezérigazgatója szerint az együttműködés mindkét félnél üzleti értéket teremt, és hamarosan akár a műholdas szolgáltatásokban, akár a földmegfigyelési adatok hatékony hasznosításában eredményeket hozhat
– írták.
A 4iG 2024 novemberében jelentette be, hogy önálló holdingtársaságba vonja össze az űripari és technológiai érdekeltségeit. A leányvállalat azóta bemutatta a műholdprogramját, idén pedig már Azerbajdzsán űrügynökségével, valamint az Egyesült Arab Emírségek vezető technológiai vállalatcsoportjával is aláírt szándéknyilatkozatot. 
 
 
Forrás: MTI

Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb