Varga-Bajusz Veronika: Közel 130 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Idén 26 fiatal csatlakozik a külföldi tanulmányokat támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramhoz, a 2019 óta létező program befektetés a fiatalokba – mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
Varga-Bajusz Veronika elmondta: a Stipendium Peregrinum egy éve csatlakozott a Pannónia programcsaládhoz, amelynek célja, hogy támogassa a fiatalok nemzetközi tapasztalat- és tudásszerzését.
Hozzátette: az ösztöndíj a világ legjobb 100 egyetemének egyikén támogatja a diplomaszerzést, a támogatást jegyzetekre, lakhatásra vagy megélhetési költségekre költhetik a fiatalok. Szólt arról is, hogy a friss ösztöndíjasok között többségben vannak a természettudományos területen tanulók.
Varga-Bajusz Veronika kiemelte:
a program a nemzet bizalmát is jelenti, befektetés a fiatalokba, akik a világ legerősebb egyetemein tudást szerezhetnek, kapcsolatokat építhetnek, és akiket tanulmányaik befejeztével hazavárnak, hogy ezeket Magyarországon, a nemzet javára kamatoztassák.
A felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár jelezte, hogy idén július 23-án este hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
Megjegyezte: egy „hozzáférhetőségi fordulat” valósult meg az elmúlt években az egyetemeken. Mint mondta,
közel 130 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, de már harmadik éve 120 ezer felett van a jelentkezők száma, ezen belül is nő a STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) területre jelentkezők száma.
Közölte azt is, idén 15 ezerrel több az állami ösztöndíjas helyek száma.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusa. Forrás: Facebook/Nacsa Lőrinc








