A Katolikus Karitász tízmillió forint azonnali támogatást különített el a viharkárosultaknak

Tízmillió forint azonnali támogatást különít el a Katolikus Karitász az e hét elején az országon végigsöprő viharok miatt nehéz helyzetbe került családok számára.
A segélyszervezet pénteken az MTI-vel azt közölte:
helyi és országos munkatársaik a vihar sújtotta településeken, különösen az Egri Főegyházmegye területén, a többi között Tiszakeszin és Tiszatarjánban végzik jelenleg is a kárfelméréseket. A két településen jelenleg tizenöt otthon helyreállításánál már segítenek, de mindeközben újabb igények is érkeznek.
A helyiek összefogása példamutató: a közösségek azonnal megkezdték a további beázások megelőzését, a helyreállításba pedig bekapcsolódik a karitász, építőanyagok biztosításával és ha szükséges, szakszerű kivitelezéssel, a települési önkormányzatokkal szorosan együttműködve – írták.
Idézték Zagyva Richárdot, a szervezet országos igazgatóját, aki azt mondta, sok olyan családdal találkoznak, amelyek biztosítás hiányában önerőből képtelenek lennének helyreállítani megrongálódott otthonukat.
„Ezek az emberek napról napra élnek, és dönteniük kell: élelmet vagy cserepet vegyenek”
– tette hozzá.
A közlemény szerint a Katolikus Karitász az Egri Főegyházmegyei Karitásszal közösen 10 millió forintot különített el az azonnali támogatásokra. A károk között a leggyakrabban a tetők, mennyezetek megrongálódása, beázások, nyílászáró-sérülések szerepelnek. A legtöbb károsult szociálisan nehéz helyzetű, alacsony komfortfokozatú lakásokban él.
A segélyszervezet országos központja mindaddig háttértámogatást biztosít, amíg a helyi egyházmegyei karitászközpontok képesek helyben gondoskodni a segítségnyújtásról, ugyanakkor felkészültek arra is, hogy szükség esetén közvetlenül beavatkozzanak, mint a jelenlegi helyzetben Borsodban.
A Katolikus Karitász arra kér mindenkit, hogy támogassa a viharkárok érintettjeit online adományozással – pénzadományok esetén kérik a „viharkár” célt megjelölni, átutalással a 12011148-00124534-00100008 számlaszámra (közlemény: viharkár), vagy adományvonalukon: a 1356-os szám hívásával, hívásonként 500 forinttal járulhatnak hozzá a segítségnyújtáshoz.
Kapcsolódó:
Rengeteg helyen zajlik még a viharok utáni kárelhárítás – közölte a katasztrófavédelem
Tombolt a vihar – Szerda reggelig közel tízezer káresetről érkezett bejelentés
Vezetőkép: Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hatodik alkalommal megrendezett adományozásának sajtótájékoztatóján a Budatétényi Rózsakertben 2025. május 15-én. A MATE 15 ezer palántát ajánlott fel rászoruló családok számára. MTI/Purger Tamás







