Zsigó Róbert: A kormány továbbra is fellép az indokolatlan és túlzó áremelések ellen


Hirdetés

A kormány kitart álláspontja mellett, és továbbra is fellép az indokolatlan és túlzó áremelések ellen – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az élelmiszerekre, valamint a drogériai termékekre vonatkozó árréscsökkentés miatt.

Az államtitkár felidézte, hogy tavaly év végén, illetve az idei év elején újból meglódultak az élelmiszerárak. A nemzetgazdasági miniszter tárgyalt a kereskedőkkel, hogy mérsékeljék önként az árakat, de nem érkezett olyan javaslat, amely érdemben segített volna. Ezért vezették be március 17-én 30 élelmiszer-kategória mintegy 1000 termékére azt, hogy a kereskedők nem tehetnek 10 százaléknál nagyobb árrést a beszerzési árra – emlékeztetett.

Azóta bebizonyosodott, hogy valóban túlzó és indokolatlan áremelések voltak az élelmiszerek és a drogériai termékek esetében is

– közölte.

Érdemes volt bevezetni ezt az intézkedést, és érdemes folyamatosan megküzdeni azért, hogy a magyar családok és a nyugdíjasok olcsóbban tudjanak hozzájutni a számukra legfontosabb termékekhez


Hirdetés

– hangsúlyozta.

Zsigó Róbert rámutatott: a kormány lépésről lépésre halad, július 1-jén életbe lépett a gyógyszerekre vonatkozó árcsökkentés.

A Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége önként vállalta a Nemzetgazdasági Minisztériummal történt tárgyalás után, hogy 34 gyógyszer árát a 2024. december 31-i szinten tartja jövő júliusig – jelezte.

„Minden olyan ügyben megtámadnak bennünket, amikor kiállunk a magyar emberek érdekében, most is azt követelik, hogy szüntessük meg az árréscsökkentést, a multik adóját, a rezsicsökkentést”

– fogalmazott az államtitkár.

„A baloldali pártok, most a Tisza Párt is, pont ugyanazt a nótát fújják, mint Brüsszelben”

– tette hozzá.

Valódi, érdemi segítséget jelent az árréscsökkentés a magyar családoknak és a magyar időseknek, ki fognak állni ezek mellett az intézkedések mellett, meg fogják ezeket védeni – jelentette ki Zsigó Róbert.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is hangsúlyozta: volt értelme kiállni a túlzó és indokolatlan áremelések ellen.

Az árréscsökkentés 30 élelmiszer-kategóriában mintegy 1000 élelmiszert érint, az intézkedés bevezetése óta közel 870 élelmiszer ára csökkent átlagosan 20,2 százalékkal a legfrissebb, hétfői adatok szerint, de van több mint 270 olyan élelmiszer, amelynek ára 30-40-50 százalékkal, vagy annál nagyobb mértékben csökkent. A drogériák 15 százalékot tehetnek a beszerzési árakra, itt mintegy 450 termék ára csökkent átlagosan 26,2 százalékkal, és van 150 olyan termék, amelynek legalább 30 százalékkal csökkent az ára – ismertette Zsigó Róbert.

Kapcsolódó:

Az élelmiszer után az indokolatlanul magas telekommunikációs díj lehet a következő a kormány szankcióslistáján

Folytatódik a rezsicsökkentés – közel negyedével csökkent az érintett drogériai termékek ára

Vezetőkép: Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a közmédiának nyilatkozik a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálaműsor előtt a marosvásárhelyi Kultúrpalotában 2025. január 22-én. Fotó: MTI/Kiss Gábor


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb