Szentkirályi Alexandra megüzente Ursula von der Leyennek, hogy ne a magyarok belügyeivel foglalkozzon, Karácsonyt pedig a dugók megszüntetésére ösztönözte a Pride szervezése helyett (VIDEÓK)


Hirdetés

Magyarországon nem von der Leyen, nem Brüsszel, hanem a magyar emberek fogják megmondani, hogyan akarnak élni – írta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra azt kommentálta így, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videóüzenetben követelte: legyen Pride Budapesten.

„Péter! Tényleg elbújsz Ursula szoknyája mögé? Ti nem mertétek a közgyűlésben megszavazni, ezért a brüsszeli nagytesóktól kértek segítséget?”

– tette fel a kérdést a frakcióvezető a Tisza Párt elnökének címezve, majd úgy folytatta: „ha ennyire Pride-parádét akarsz gyerekek előtt, a nemzet fővárosában, azt merjétek kimondani!”

Szentkirályi Alexandra megszólította posztjában Ursula von der Leyent is, akit arra kért, tartózkodjon attól, hogy szuverén tagállamok belügyeibe avatkozik.


Hirdetés

„Mi pedig nem kérünk az önök gender-propagandájából, és ideküldött tiszás bábjaiból sem!”

– szögezte le. Hozzátette: felnőttek szexualitásának a nyílt utcán, gyerekek előtt semmi keresnivalója.

„Véleménynyilvánítási szabadság, gyülekezési jog igen, Pride-parádé nem!”

– jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

A Pride szervezése helyett a fővárosi dugókkal kellene foglalkoznia a főpolgármesternek

Karácsony Gergely főpolgármester feladata nem az, hogy parádékat szervezzen, hanem az, hogy megoldást keressen a budapestiek valós problémáira

– közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtöki Facebook-posztjában, rámutatva arra: a brutális dugók teljesen ellehetetlenítik a budapestiek életét.

Szentkirályi Alexandra a videóban a lezárt rakpartszakaszról bejelentkezve kiemelte: harmadik napja olyan közlekedési káosz és dugók vannak Budapesten, amelyek még az évközi, munkaidőben és iskolaidőben megszokott káoszhoz képest is „kriminálisak”. Gyakorlatilag csak egy olyan budapesti híd van, amit mindenféle korlátozások nélkül lehetne használni.

Szerinte azonnali intézkedésre van szükség: a dugók csökkentése érdekében meg kellene nyitni napközben a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a forgalom előtt.

Szeretné, ha Karácsony Gergely válaszolna arra, hogy miért nem nyitják meg legalább napközben a most lezárt rakpartot – hiszen a 60 fokos aszfalton nagyon kevesen szeretnek napközben sétálgatni -, vagy miért nem gondoskodnak arról, hogy a Lánchidat lehessen a felújítások idején ebben a túlterhelt időszakban legalább napközben használni.

„Ez két olyan fontos lépés lenne, ami hozzátenne ahhoz, hogy csökkenjenek ezek a brutális dugók, amit Karácsony Gergelyék idéztek elő” – tette hozzá.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a főpolgármester feladata nem az, hogy felvonulásokat szervezzen, hanem az, hogy a budapestiek érdekében a budapestiek valódi gondjainak a megoldásán dolgozzon.

Mi továbbra is azért fogunk dolgozni és ilyen javaslatokkal fogunk élni, mint amilyen például a rakpart napközbeni időszakra való megnyitása és a Lánchíd időleges megnyitása , hogy érdemben tudjuk segíteni a budapestieket, és ezt várjuk el Karácsony Gergelytől és az őt támogató Tisza Párttól is

– mondta Szentkirályi Alexandra.

 

Kapcsolódó:

Orbán Viktor helyretette von der Leyent Budapest Pride ügyben

Janó-Veilandics Franciska: A Pride-zászló nem nemzeti lobogó

Vezetőkép: Képernyőkép/Facebook/Szentkirályi Alexandra

 


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb