Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Kritikus fontosságú NATO-csúcson vagyunk túl
Trump elnök visszatérésével a fókusz ismét saját védelmi képességeink megerősítésére került

Az az érdekünk, hogy a NATO egy erős védelmi szövetség maradjon – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfői csúcstalálkozót követően, Hágában.
Hazánk hosszú idő óta és aktívan támogatja a NATO, és kifejezetten az európai védelmi képességek megerősítését célzó törekvéseket, amelyek kiegészítik és erősítik, de nem helyettesíthetik a nemzeti erőfeszítéseinket. Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar emberek biztonságának szavatolása mellett.
A haderő-modernizációval erősödő Honvédség mellett Magyarország biztonsága a NATO-tagságon alapul, ezért hazánk egyetért a védelmi költségvetés növelésének szükségességével, de a javasolt 5% eléréséhez, elengedhetetlen, hogy az EU is lazítson fiskális szabályain







