„Magánkézben tudni, ami máskülönben államtitok” – Online boltot nyitott a német titkosszolgálat


Hirdetés

Rendes körülmények között a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) titkosan kezeli tevékenységét, a hatóság azonban most úgy döntött, hogy tőle szokatlan módon népszerűsíti magát munkáltatóként, így online boltot nyitott.

Jelenleg mintegy 20 terméket kínálnak „Magánkézben tudni, ami máskülönben államtitok” mottójával – közölte Martin Heinemann, a BND szóvivője.
Az online felületen egyebek között zoknikat, pólókat, termoszokat és golyóstollakat lehet vásárolni a BND logóval. Heinemann szerint óriási a kereslet a hétfő reggel óta üzemelő webáruházban, amelyet egy magáncég üzemeltet.
Hangsúlyozta, hogy a termékpalettát még bővíteni tervezik, ha a kereslet magas marad.
Hozzátette, hogy a BND promóciós termékeit eddig nem lehetett megvásárolni.
A BND-bolttal különösen a fiatalokat akarjuk elérni és ismertségünket növelni. A BND ugyanis egy izgalmas munkaadó és mindig keres utánpótlást”
– hívta fel a figyelmet Heinemann.
A mintegy 6500 embert foglalkoztató BND már korábban is feltűnést keltett reklámkampányaival, így például olyan plakátokkal, amelyeken „Terroristákat keresünk – Találd meg őket velünk” volt olvasható. A Szövetségi Hírszerző Szolgálat Németország polgári és katonai külföldi hírszerző szolgálata. Kül- és biztonságpolitikai jelentőségű információkat gyűjt, elemzi és azokat a német kormány rendelkezésére bocsátja.
Forrás: MTI

Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb