Az Európai Unió vezetőit egyáltalán nem érdeklik a kárpátaljai magyarok

Az elmúlt majdnem tizenegy éves karrierem egyik legdurvább mondatát hallottam Brüsszelben – jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter.


Hirdetés

Szijjártó Péter az európai uniós külügyi tanács hétfői brüsszeli ülését követően közölte, hogy az elmúlt majdnem tizenegy éves karrierje egyik legdurvább mondatát hallotta az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől, Kaja Kallastól a kárpátaljai magyar közösség jogfosztásai kapcsán.

A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Ukrajnában a magyar nemzeti közösség jogait továbbra is lábbal tiporják.

„Az ukránok tíz éve hülyének néznek minket, és tíz éve azért nem adják vissza a magyar nemzeti közösség jogait, mert azt gondolják, hogy majd itt az EU-tagországok meg Brüsszel úgyis elég nagy nyomást fognak kifejteni Magyarországra a tiltakozó álláspont feladása érdekében”

– vélekedett.

Elmondta, hogy a mai napon pályafutása egyik legdurvább mondatát hallotta, mégpedig Kaja Kallastól, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől, aki úgy reagált a kárpátaljai magyar közösség ügyében tett felszólalására, hogy


Hirdetés

„az Európai Unión belül védjük a kisebbségi jogokat, nem azon kívül”.

Ezt a kijelentést botránynak nevezte, és hangsúlyozta, hogy ez még inkább arra mutat rá, hogy Ukrajna egy tapodtat sem haladhat előre a csatlakozási folyamatban addig, amíg teljesen helyre nem állítják a magyar kisebbség jogait.

„Nincsen az a nyomás Brüsszelből, ami feladásra kényszerítene minket a kárpátaljai magyarok védelme tekintetében”

– szögezte le.

„Mi a mostani nagyon nehéz időszakban, mi most, háborúk közepette, mi most a veszélyek korában is meg fogjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát, megvédjük a magyar embereket határon innen és túl, megvédjük a magyar nemzet és a magyar gazdaság érdekeit, akármekkora nyomás is hárul ránk” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az ülésen ukrán kollégája ezúttal nem pusztán hazája gyors felvételét követelte, hanem azt is, hogy a termékeik minél hamarabb, már a csatlakozásuk előtt bejuthassanak a közösség piacára.

„Ez súlyos gazdasági kockázatokat, súlyos károkat, és a magyar gazdaság számára súlyos fenyegetést jelentene. Mert ez azt jelentené, hogy például a magyar gazdák számára olcsó, silány minőségű, a mérgező anyagoktól sem mentes mezőgazdasági termékek jelentenék a konkurenciát. Ez nyilvánvalóan tönkretenné a magyar gazdákat. Ezt mi nem fogjuk megengedni” – figyelmeztetett.

Ezt követően érintette a közel-keleti helyzetet is, s mélyen megdöbbentőnek minősítette, hogy miután vasárnap egy rendkívül durva, vallási indíttatású terrortámadás érte a szíriai keresztény közösséget, az Európai Unió mostanáig nem ítélte el a merényletet.

„Máskor bármi történik a világban, főleg Ukrajnában persze, akkor öt percen belül szövegezés kezdődik Brüsszelben, tíz percen belül meg álláspontot kell elfoglalni. Itt tegnap óta senkinek nem jutott eszébe Brüsszelben, hogy egy közös nyilatkozatban ítéljük el az elmúlt időszak legszörnyűbb keresztényellenes terrortámadását. Maga a terrortámadás is felháborító, visszataszító, elfogadhatatlan, és pont ugyanígy a brüsszeli viselkedés is ebben a tekintetben”

– húzta alá.

Kapcsolódó:

Hollik István: A kárpátaljai magyarok ügye igenis fontos, mi magyarok vagyunk, nekünk a magyar érdeket kell szem előtt tartani!

Vezetőkép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság észt alelnöke érkezik az Európai Unió Külügyi Tanácsának ülésére Brüsszelben 2025. március 17-én. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

 

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb