Varga-Bajusz Veronika: Dunaújvárosban lesz a gépészeti ágazati tudásközpont


Hirdetés

A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban tartott sajtótájékoztatón jelentette be: Dunaújvárosban lesz a gépészeti ágazati tudásközpont.

Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta, hogy az ágazati tudásközpont olyan oktatási innováció, amely lehetőséget biztosít a diákoknak, az egyetemi hallgatóknak és a felnőttképzésben résztvevőknek, hogy a legkorszerűbb, high-tech rendszereken keresztül jussanak tudáshoz. Az is lehetővé válik, hogy ne csak a munkaerőpiacnak feleljenek meg, hanem már alakítsák is a szakmájukat, amire az eszközök, a tudásanyag a biztosíték – fűzte hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 21,4 milliárd forintból országosan öt ágazati tudásközpontot hoznak létre, ezek közül az informatikai és távközlés terén Budapest lesz a helyszín, azt már bejelentették. Megjegyezte, hogy a második helyszín Dunaújváros, ahol a gépészeti ágazatot fogják felkarolni és magasabb szintre emelni a minőségét.

Varga-Bajusz Veronika arról is beszélt, hogy a következőkben az elektronika és elektrotechnika, az élelmiszeripar, illetve a specializált gép és járműgyártás is ágazati tudásközpontot kap, mert ezek azok az ágazatok, amelyek Magyarország nemzetgazdasága szempontjából kiemeltek, és szükségük van „innovációra kész tudással rendelkező szakképzett munkaerőre”. Úgy vélte, a magyar szakképzés már most is világszínvonalú, amit a különféle európai- és világversenyeken elért eredmények is bizonyítanak, ugyanakkor az ágazati tudásközpontokkal elérhető, hogy „világelső legyen minél hamarabb a magyar szakképzés”.

Mészáros Lajos (Fidesz), a város országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a tudásközpont túlmutat a város és a térség határain, és ez hatalmas lehetőséget jelent mind az oktatás, mind a gazdaság szempontjából. Örömét fejezte ki, hogy a létrejövő központ az innovációt, a gyakorlati tudást és a technológiai fejlődést helyezi a középpontba.


Hirdetés

Magyar András, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, hogy a fejlesztés keretében az 1980-as években felépített épületegységet műszakilag és esztétikailag is teljes egészében modernizálni fogják, bővítik, és a környezetét is rendbe hozzák. Jelezte, hogy létrehoznak egy 100 fő befogadására alkalmas előadóteret, illetve kialakítanak benne négy nagyobb és négy kisebb labort: a kisebb laborokban főleg diagnosztikai és mérési feladatokat lehet végezni, a nagyobb laborokban pedig a fémmegmunkálás legmodernebb eszközeivel lehet dolgozni.

Közölte, hogy a tudásközpontban a legújabb technológiai berendezések lesznek, így például gyors prototípus készítő gépek, fúró- és lemezmegmunkáló gépek, hidraulikus présgépek, lézervágók, 3D szkennerek, hőkamerák, ipari robotkarok és robotok, ipari IOT eszközök, automatizált gyártósor-szimulátorok, optikai mérőrendszerek, valamint ultrahangos- és röntgenes eszközök.

A sajtóanyag szerint a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum sikerrel pályázott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz felhívására, amellyel 3,831 milliárd forint vissza nem terítendő támogatást nyert el a Gépészeti Szakképzési Ágazati Tudásközpont létrehozására. A tervek szerint a projekt 2028 végén fejeződik be.

Kapcsolódó:

Hankó Balázs: Öt tudásközpontot alakítanak ki a szakképzés további fejlesztése érdekében

Vezetőkép: Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb