Hankó Balázs: Köszönjük szépen a brüsszeli bürokratáknak, mind a harmincezernek, hogy foglalkoznak velünk


Hirdetés

Olyan felsőoktatást és szakképzést alakított ki a kormány, ami jó a magyar gazdaságnak – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Hankó Balázs reagált az Európai Bizottság legfrissebb országjelentésében szereplő adatokra, amelyek szerint a magyar szakképzés nem termel elegendő jól képzett dolgozót és az egyetemektől veszi el a hallgatókat.

„Köszönjük szépen a brüsszeli bürokratáknak, mind a harmincezernek, hogy foglalkoznak velünk, de engedjék meg, hogy mi itt, Magyarországon, eldöntsük, hogy mit akarunk”

– fogalmazott a miniszter.

Kiemelte, hogy 2010 óta egymillióval nőtt a munkavállalók száma, a magyar szakképzés ezüstérmes Európában, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint pedig bronzérmes a munkavállalói elhelyezkedés szempontjából.

A magyar felsőoktatás jó, az egyetemek a nemzetközi ranglistákon folyamatosan jól szerepelnek, 12 egyetem van a legjobb öt százalékban, diplomaszerzést követően pedig átlagosan 42 nap alatt el lehet helyezkedni – sorolta.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt négy évben 68 százalékkal nőtt a digitális és természettudományos mérnöki területekre felvettek száma.

A tárcavezető elmondta, hogy amikor az Európai Bizottság kibocsát egy országjelentést, van véleményezési lehetőség. A kormány visszaírta, hogy 57 százalékkal nőtt a szakképzésből a felsőoktatásba jelentkezők száma és jelentősen emelkedett a felvettek száma is.

A miniszter kitért arra a brüsszeli igényre is, hogy a kormány vezesse ki a lakhatási támogatásokat és szüntesse meg az árréscsökkentést.

„Nem csinálnak mást, minthogy tagállami jogkörbe dumálnak bele, mert hogy a bürokraták birodalmat építenek, Brüsszelben ők az európai egyesült államokat akarják, mi pedig Magyarországot, a magyar nemzetet kívánjuk erősíteni”

– jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság szempontrendszere az, hogyan tudja átcsatornázni a forrásokat a háború finanszírozására, és a magyar nyugdíjrendszer „megvágásában” erre lehetőséget lát.

A brüsszeli bürokraták és „az itteni balos támogatóik” a tizenharmadik havi nyugdíjjal szemben foglalnak állást, „mi pedig a tizenharmadik havi nyugdíj mellett vagyunk” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány az idén 7200 milliárd forintot, a jövő évi költségvetésben pedig 7700 milliárd forintot fordít nyugdíjakra.

A kormány a magyar nyugdíjasok, a magyar családok érdekét védi – szögezte le.

Az Európai Bizottság az ajánlás lényeges pontjaiban nem veszi figyelembe a kormány álláspontját, mert egy céljuk van, a magyar gazdaság, a magyar családokkal szemben állást foglalni, Ukrajnát meg támogatni – mondta.

Hankó Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy a kormány az elmúlt 10 évben megháromszorozta, 1042 milliárd forintra emelte a kutatásra és innovációra fordítható összeget, 50 százalékkal emelkedett a doktoranduszok száma, 35 százalékkal nőtt a szabadalmak száma.

Azt merik állítani, hogy keveset fordítunk innovációra, miközben ők több százmilliárd forintot blokkolnak

– mondta.

A 15 oldalas, hat pontban összeszedett ajánlás a magyar gazdaság, a magyar nemzet, a magyar családok, a magyar fiatalok érdekével ellentétes, ezért figyelmen kívül kell hagynunk – vélekedett Hankó Balázs.

A miniszter szerint szükséges, hogy „hallassuk a hangunkat”, és akár az energiaszankciók, akár Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása vonatkozásában „nemet mondjunk, mert a magyar érdeket kell képviselnünk mindenhol”.

Kapcsolódó:

Hankó Balázs: A magyar tudomány aranycsapatát állítjuk fel

Hankó Balázs: Öt tudásközpontot alakítanak ki a szakképzés további fejlesztése érdekében

Vezetőkép forrása: Youtube/M1-Híradó

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb