Hatezer elesett ukrán katona van Oroszországban – Moszkva most több mint ezer holttestet adott át Kijevnek

Oroszország 1212 ukrán katona holttestét adta át Kijevnek – közölték szerdán a hadifogolycsere ügyeivel foglalkozó kijevi illetékesek. A katonák az ukrajnai Kurszk, Harkiv, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon megyében folyt harcokban estek el a közlés szerint.
A Telegram közösségi platformon a kijevi illetékesek által közzétett fotókon látható, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) munkatársai egy meg nem nevezett helyszínen több hűtőkamion mellett sétálnak el.
A holttestek személyazonosságát a szervezet közlése szerint törvényszéki szakértők fogják megállapítani.
Mintegy hatezer elesett ukrán katona hazaszállításáról az orosz és ukrán tárgyalóküldöttség Isztambulban állapodott meg a múlt héten.
Oroszország már a hét végén el akarta kezdeni a halottak átadását, Ukrajna viszont kifogásolta, hogy előzetesen nem egyeztettek az átadás időpontjáról.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Ukrán katonák holttestei egy orosz hűtőkamionban. Fotó: KÉpernyőkép/RIA Novosztyi