Nigériai evangélikus tanúságtevő volt Azbej Tristan vendége

A Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook oldalán jelentette be, hogy fontos tanúságtevő vendége volt Sekenwa Moses Briska lelkész személyében, aki a nigériai evangélikus egyház (Lutheran Church of Christ in Nigeria) szemináriumának rektora. Azbej Tristan azt írja, vendége látogatását Fabiny Tamás püspök úrnak köszönhette.
Briska rektor úr megosztotta velük közösségük fájdalmát és reménységét. Beszámolt a keresztény közösségeket érő mindennapos üldöztetés fájdalmas tapasztalatairól: lemészárolt falvakról, elrabolt lelkészekről, felgyújtott templomokról
– írta bejegyzésében az államtitkár, aki megjegyezte vendége elmondta azt is, hogy egyházuk erősödik: 25 millió evangélikus él Nigériában, és szemináriumában jelenleg ötszáz hallgató készül a szolgálatra.
„A vértanúk vére az Egyház magvetése”
– idézte Tertullianust a kereszténydemokrata politikus.
Azbej Tristan emlékeztetett arra, hogy Magyarország a Hungary Helps programon keresztül a nigériai lutheránusokat is támogatta: a magyar evangélikus hívekkel együtt egy maláriaklinika felszereléséhez járult hozzá.
Ezután is segíteni fogunk, hogy a nigériai keresztények megmaradhassanak szülőföldjükön
– tette hozzá az államtitkár.
Kapcsolódó:
Azbej Tristan: Egy valóságos hősnőt fogadtam az államtitkárságomon, aki túltesz sok filmbeli hősön
Vezetőkép forrása: Facebook/Azbej Tristan