Dr. Simicskó István: Brüsszel a háborúpárti álláspontot erősíti nap, mint nap (VIDEÓ)


Hirdetés

Közel ezeregyszáz napja tart szomszédságunkban két szláv nép öldöklő testvérháborúja, és nem látszik a vége; Brüsszel a háborúpárti álláspontot erősíti nap, mint nap – figyelmeztetett napirend előtti felszólalásában kedden a KDNP frakcióvezetője.

Dr. Simicskó István kijelentette: szomorú, hogy Brüsszelben sokan vallják Hérakleitosz gondolatát, amely szerint „a háború mindenek atyja és mindenek királya” – olvashatjuk a Kereszténydemokrata Néppárt hivatalos oldalán.

Mi viszont azt valljuk, hogy a béke jelenti a boldogulás normális feltételrendszerét; a háborútól mentes életet szeretnénk, hiszen, ahogy Szent Ágoston fogalmaz, a béke nem más, mint „a rend nyugalma”

– mondta a frakcióvezető.

Felidézte, hogy 2012-ben az Európai Unió megkapta a Nobel-békedíjat. Hol vagyunk már ettől, hová jutott Brüsszel! – hangoztatta Dr. Simicskó István.


Hirdetés

A háború finanszírozása, eredménytelen szankciók, hitelek felvétele, a tagországok eladósítása: szomorúan látjuk a sok-sok hibás döntést

– jelentette ki a frakcióvezető. Hangsúlyozta, változást kellene elérni, és Ukrajna gyorsított felvétele semmiképpen sem érdeke az európai polgároknak.

Kitért arra is, hogy Brüsszel, az Európai Bizottság egyre inkább túllépi hatáskörét. A magyar kormány eközben mindig a béke mellett állt ki, Brüsszel viszont a háborúpárti álláspontot erősíti nap, mint nap.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: az Egyház is folyamatosan, valamennyi szentmisén a békéért imádkozik, hogy legyen végre vége az öldöklésnek. Bízzunk benne, hogy egyre többen állnak a béke pártjára – tette hozzá.

Kapcsolódó:

Simicskó István: A Tisza Párt segítségével Manfred Weberék azt szeretnék elhitetni, hogy a magyarok támogatják Ukrajna uniós csatlakozását

Simicskó István: Kudarc kudarc hátán az elmúlt 10 év politikája Brüsszelben (VIDEÓ)

Vezetőkép forrása: Youtube/KDNP

 


Hirdetés

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb