Geert Wilders: Ha ma nem cselekszünk, a jövőnk egyre inkább iszlám lesz

Ha ma nem cselekszünk, a jövőnk egyre inkább iszlám lesz, ezért meg kell állítani az iszlamizáció három meghajtóerejét: a tömeges bevándorlást, a woke multikulturalizmust és a politikai gyávaságot – mondta Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke a CPAC Hungary 2025 konferencián Budapesten pénteken.
Az európai muszlim népesség a jelenlegi 5-ről 15 százalékra nő az évszázad közepére, „de én nem akarom, hogy az iszlám erősödjön”, hiszen „az iszlám és a szabadság összeegyeztethetetlen”
Ha megvéditek az identitásotokat, akkor a szabadságotokat is megvéditek, a szabadságunk védelmével pedig a túlélésünket védjük, és a túlélésünk védelmével pedig együtt megnyerjük a jövőt”

Ez egy rák, a „leküzdéséhez a család erősítésére, a szabadságra, a szabad, demokratikus intézményekbe, a józan észbe vetett hitre van szükség”

MTI/Máthé Zoltán
Követelik a fellépést a mecsetek és a vallási beszervezések helyszínei ellen, az Európába jogtalanul érkezettek, valamint a bűncselekményt elkövető bevándorlók kiutasítását.

Magyarországnak volt igaza
„Kimúlás fenyeget”
Ezért fontos megszólalni a keresztény értékek mellett”






