Hazatelepítési programot indít Ciprus a menedékkérelmüket visszavonó szíriaiak részére, de minden család egy felnőtt tagjának engedélyezik, hogy ideiglenesen a szigetországban maradjon és dolgozzon – közölte a bevándorlási miniszter csütörtökön.
Nikolasz Joannidesz bejelentette, hogy a jövő hónaptól pénzügyileg ösztönzik a menedékjogot kérő vagy a nemzetközi védelemre jogosult szíriai családok önkéntes hazatérését. A miniszter újságírók előtt kijelentette, hogy a programot az Európai Unióval egyeztetve indították el.Az uniós tagállam Ciprus egyike azon országoknak, amelyek lakosságarányosan a legtöbb szíriai menekültet fogadták be. Szíria „válságos átmeneti időszakot él át” Bassár el-Aszad (volt elnök) decemberi eltávolítsa óta – jegyezte meg Joannidesz. „Az újjáépítés sikere a politikai akarattól, a nemzetközi együttműködéstől és mindenekelőtt magának a szíriai népnek az aktív részvételétől függ” – tette hozzá a miniszter.A ciprusi hatóságok adatai szerint eddig 2500 szíriai vonta vissza menedékkérelmét vagy mondott le a védett státusáról, és már mintegy 2400-an tértek vissza hazájukba. A hazatelepítési program keretében, amely június 2-ától augusztus 31-éig tart, családonként vagy páronként egy felnőtt kaphat két évig érvényes különleges tartózkodási és munkavállalási engedélyt.A hazatérő családokban a házastársak 2000, a gyermekek pedig fejenként 1000 eurót kapnak. A Földközi-tenger keleti medencéjében található szigetország kevesebb mint kétszáz kilométerre fekszik a szíriai és libanoni partoktól, és régóta a jobb élet reményében Európába tartó menekültek útvonalára esik.Forrás: MTI