Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb 1277 területvédelmi tartalékos tett esküt, hogy megvédje hazáját


Hirdetés

A Magyarországot védelmező nemzedékek egymásba fonódó láncához ma egy újabb szemet kapcsoltunk: a tavaly őszi ezer után most újabb 1277 területvédelmi tartalékos tett esküt, hogy megvédje a hazát és a nemzetet, a családját és az otthonát – mondta a honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten, a Hősök terén a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén, hangsúlyozva, hogy egy magyar katonának Magyarország és Magyarország békéje kell, hogy az első legyen.

A Magyar hősök emlékünnepe alkalmából rendezett eskütételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf az esküt tett katonákhoz szólva úgy fogalmazott: „önök azok közé tartoznak, akik nemcsak azt kérdezik, hogy mit tesz értük a hazájuk, hanem arra a kérdésre is megtalálták a választ, hogy mit tehetnek önök a hazájukért”.

A miniszter szavai szerint a cél, amelynek szolgálatára a tartalékosok vállalkoztak, „nagyobb mindannyiunknál”.

Nagyobb, mert ennek az országnak és ennek a nemzetnek élnie kell: meg kell őriznünk az országot, amelyet őseinktől kaptunk örökségül, ahol a családunk él és ahol az otthonunk áll, s amit majd mi is az utánunk jövő nemzedékeknek, gyermekeinknek akarunk továbbadni”

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A miniszter megköszönte a katonáknak, hogy munkájuk vagy tanulmányaik mellett vállalkoznak a tartalékos szolgálatra.


Hirdetés

Köszönet az elhatározásukért, a kitartásukért, a bátorságukért, a hazaszeretetükért”

– hangoztatta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte:

a Magyar Honvédség a rendszerváltás óta most fejlődik a legnagyobb ütembe, a régi, elavult eszközöket újakra cserélték, laktanyákat újítanak fel és építenek, 2010 óta folyamatosan növekszik a katonák illetménye, egyre láthatóbb a katonai szolgálat a társadalom szélesebb köreiben is, és nő annak elismertsége.

Megjegyezte, a toborzási eredményeik is kiválóak, a Szeretem, Megvédem! kampány indulása óta, kevesebb mint egy év alatt 5500-an jelentkeztek területvédelmi tartalékosnak, akiknek 10 százaléka a hivatásos vagy a szerződéses állományba lép tovább.

A miniszter felhívta a figyelmet arra: az ország szomszédjában zajló háború újra megmutatta, a béke törékeny.

„Magyarország tehát újraépíti katonai erejét, mert az utóbbi évtizedekhez képest sosem volt még annyira szükségünk a határainkat megvédeni képes haderőre, mint most”

– fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva, „nem azért készülünk fel, hogy háborúzzunk, hanem hogy megőrizzük a békét”.

Budapest, 2025. május 25. Tartalékos katonák sorakoznak fel Budapesten, a Hősök terén, ahol a magyar hősök emlékünnepe alkalmából a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételét rendezték 2025. május 25-én. Az eseményen 1277 területvédelmi tartalékos tett esküt. MTI/Lakatos Péter

 

Magyarország nemzetközi szorításban él: Brüsszel hatalmas erővel igyekszik folytatni ezt a háborút és belerántani minket is, de mi nem fogunk engedni ennek a nyomásnak. Sokan háborút akarnak, mi békét akarunk. Ragaszkodunk szeretteinkhez, otthonunkhoz, a hazánk nyugodt életéhez és képesnek kell lennünk mindezen értékeink védelmére, Magyarország biztonságának garantálására! Az önök esküje tanúságtétel: egy magyar katonának Magyarország és Magyarország békéje kell, hogy az első legyen”

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a békéhez erő kell, ami mindannyiunkat véd, az esküt tett tartalékosok pedig ennek az erőnek a részei.

 

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőjében arról beszélt, a honvédelem nemcsak a katonák, hanem az egész társadalom ügye, de a haza védelmének felelősségét csak akkor tudják teljes szívvel vállalni, ha tudják, hogy mögöttük áll az ország.  „Önök, akik most itt állnak előttünk, egyszerre jelentik a katonai erőt és megszemélyesítik a társadalom hitét, elkötelezettségét” – emelte ki.

A Honvéd Vezérkar főnöke hangsúlyozta:

a területvédelmi tartalékos szolgálati forma mára nélkülözhetetlenné vált a honvédség felépítésében, a tartalékos katonák nem „másodvonalat” jelentenek, hanem olyan elkötelezett, jól felkészített, megbízható erőt, amely minden helyzetben támogatni és kiegészíteni tudja a hivatásos állományt, így a hivatásos és tartalékos rendszer a haderő egyenrangú komponense. 

Böröndi Gábor szólt arról is, a területvédelmi tartalékosok az elmúlt időszakban – az árvízi védekezés és a gyakorlatok során – már bizonyították, hogy a tartalékos rendszer nemcsak papíron létezik, hanem valódi, működő és nélkülözhetetlen eleme a Magyar Honvédségnek.

Az eskütétel után Oláh Emil ezredes, a protestáns tábori lelkészi szolgálat lelkészi kar vezetője és Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök ökumenikus áldást mondott.       

Minden hónap májusának utolsó vasárnapja a Magyar hősök emlékünnepe, a rendezvényen megkoszorúzták a magyar hősök emlékkövét.

A rendezvény végén a Magyar Honvédség Airbus H145-M és két H225-M helikoptere, valamint három JAS-Gripen vadászgépe úgynevezett díszelgő áthúzással repült át a Hősök tere felett, köszöntve az esküt tett tartalékos katonákat.

 

 

 

Forrás: MTI, Vezetőkép: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb