„A családok jövőjét építjük” – erről beszélt Koncz Zsófia a Családbarát Települések Expo megnyitóján, Tatán

A nemzet alapja a család, a családok jövője pedig a gyermek; ha bölcsődéket építünk, óvodákat vagy iskolákat újítunk fel, akkor a települések jövőjét, az ott élő családok jövőjét építjük – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton Tatán a Családbarát Települések Expo megnyitóján.
Koncz Zsófia kiemelte, hogy 2010 óta 35 ezerről csaknem 70 ezerre növelték a bölcsődei férőhelyek számát, 900 olyan településen épült bölcsőde, ahol nem volt korábban.
Hozzátette,
a magyar kormány 2010 után családbarát fordulatot hajtott végre, csaknem harminc olyan intézkedés hozott, amely könnyíti a családok helyzetét.
Legutóbb anyák napjához nagyon közel fogadta el az Országgyűlés, hogy július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) is jövedelemadó-mentes lesz.
Koncz Zsófia: Történelmi a mai nap a magyar családok számára
Latorcai Csaba köszöntőjében azt mondta, hogy a közös jövő kincsei a gyermekek, akik továbbírják a nemzet történetének falusi, vidéki, és városi álmát.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hozzátette, a Családbarát Települések Expóján kiállító önkormányzatok és civil szervezetek – határon innenről és túlról – a magyar társadalmi fejlődést mozdítják elő, és ennek az együttműködésnek továbbra is mozgatóereje lesz Magyarország kormánya.
Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a tatai önkormányzat 2013-ban, 2015-ben és 2019-ben is elnyerte a Családbarát Önkormányzat címet. Tata hosszú ideje, számos módon csatlakozik a családokat támogató intézkedésekhez; a tatai iskolások ingyenes buszbérletet kapnak az önkormányzattól, a város támogatást nyújt a gyermekek étkeztetéséhez és ingyenessé tették a házasságkötést a tataiak számára.
A városban az elmúlt időszakban megújult a Csillagsziget Bölcsőde konyhája és több gondozóegysége, új bölcsőde épült az újhegyi városrészben, és új óvoda építését tervezi az önkormányzat Kertvárosban – ismertette.
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Tata önkormányzatával együttműködve rendezte meg a Családbarát Települések Expót, ahol a családok ügye iránt elkötelezett szakmai és civil szervezetek bemutatkozásával, szakmai és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
Különleges programokkal várja az érdeklődőket a Családbarát Települések Expo
Vezetőkép: Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (k) és kisfia a Családbarát Települések Expo rendezvény a tatai Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban 2025. május 10-én. Fotó: MTI/Bruzák