Már nem is titkolják: a teljes brüsszeli intézményrendszer hazánk ellen dolgozik

Az Európai Néppárt múlt heti kongresszusa sok szempontból árulkodó volt, a legfigyelemreméltóbb szavak ugyanakkor eddig kevés visszhangot kaptak.

A legnagyobb európai politikai közösség ugyanis azon túl, hogy minden eddiginél erősebben hitet tett Ukrajna további pénzügyi és katonai támogatása és gyorsított uniós tagsága mellett, Magyarországon is véglegesen kijelölte az ellenfelét. Manfred Webertől, a Néppárt múlt héten újraválasztott elnökétől korábban is megszokhattuk már az Orbán Viktorral és a magyarokkal szembeni éles szavakat, és ezek a múlt heti pártrendezvényen sem maradtak el. Weber ugyanis azt mondta, hogy jövőre Orbán Viktor nyugdíjba vonul, Magyarország új arca pedig Magyar Péter lesz.

Ilyen nyílt és egyértelmű politikai beavatkozást egy tagállam belügyeibe ritkán hallhatunk európai politikai vezetőtől.

A Néppárt irányítói ráadásul sokáig tartózkodtak is az ehhez hasonló kijelentésektől, részben valószínűleg azért, mert tudatában voltak szavaik súlyának. Merthogy nagyon nem mindegy, hogy ki is mondja ilyen egyértelműen azt, hogy kormányváltást szeretne Magyarországon. Annak a Néppártnak a vezetője teszi ezt, amelyik az Európai Parlament legerősebb frakcióját és a testület elnökét adja. Arról a politikai közösségről van szó, amelynek tagja az elvileg független és politikától mentes Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, és a biztosi kollégium majdnem fele, a 27-ből 13 uniós biztos.

A Néppárt hatalma az európai döntéshozatalra tehát jóval nagyobb annál, mint amit az Európai parlamenti patkóban látható arányok mutatnak.

Kijelenthető, hogy a Néppárt nélkül ma nem születhetnek fontos döntések Európában, ugyanakkor ez a politikai erő önmagában képes arra, hogy komoly, befolyásos és a kontinens vagy egy-egy tagállam sorsát meghatározó döntést hozzon. És éppen ezért aggályos az, amikor egy ekkora hatalommal rendelkező párt elnöke arról beszél, hogy az egyik tagállamban kormányváltást szeretne. Innentől kezdve hogyan bízhatunk az e párt tagja által vezetett Bizottság függetlenségében, a pártatlan eljárásokban? Sehogyan sem. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy

a jog hamujával beszórt eljárások valójában politikai indíttatásúak, és nem szólnak másról, mint arról, hogy Magyarországon minél hamarabb kormányváltás legyen.

Hogy ez így van, legalább egy évtizede nyilvánvaló, korábban ugyanakkor legalább titkolni próbálták Brüsszelben és idehaza is. A néppárti és szociáldemokrata vezetők, valamint hazai csatlósaik eddig legalább szemérmesen próbálták visszhangozni az igencsak karcsú jogi érveket hazánkkal szemben. Mostanra azonban nyíltan megmondják, hogy a kormányváltásért dolgoznak – Weber az európaiaknak, Kollár Kinga pedig a magyaroknak beszél erről: ha nem jönnek a források, az az ellenzéket erősíti és a Tisza 2026-os esélyeit növeli. És ki dönt a források blokkolásáról? A néppárti von der Leyen által vezetett Bizottság, ahol relatív többségben vannak a néppárti biztosok. És a kör ezzel be is zárult.

Senki ne gondolja, hogy ezek Kollár Kinga magángondolatai – jelentette ki Menczer Tamás

Az már pedig csak hab a tortán, ahogy a Tisza Párt igyekszik az összes brüsszeli kívánságot teljesíteni. Mert miközben Magyar Péter továbbra is arról beszél, hogy Ukrajna uniós csatlakozásáról egy jogi kötőerővel bíró népszavazást írna ki, Zelenszkij ukrán elnök az Orbán Viktort bíráló szavaiban már a Tisza Párt szavazásának Ukrajnára vonatkozó eredményére hivatkozik, és ez alapján állítja azt, hogy a magyarok többsége Kijev uniós tagságának a pártján van.

Bármit is állít tehát a Tisza-vezér, a küldetést teljesítette, az által indított konzultáció eredménye hivatkozási alap lett a kormányt bírálók körében.

Így működik tehát a Magyarország-ellenes gépezet 2025 derekán, nagyjából egy évvel a választások előtt. Az, hogy már titkolni sem próbálják ennek létezését és a fogaskerekek forgásának mikéntjét, jól mutatja, hogy minden eddiginél elszántabbak. Itt az ideje tehát, hogy mi is felvegyük a kesztyűt és megküzdjünk velük, mert a 2026-os választás tétje minden eddiginél nagyobb lesz.

Szijjártó Péter: A Tisza Párt Európa legukrajnabarátabb pártcsaládjának a tagja

Vezetőkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője (b) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

'Fel a tetejéhez' gomb