Révbe ért a KDNP kezdeményezése – a jövőben tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak


Hirdetés

Az országgyűlési képviselők kedden 174 támogató szavazattal, egyhangúlag elfogadták a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló javaslatot, amelynek értelmében tilos tizennyolcadik életévet be nem töltött fiatalnak energiaitalt értékesíteni, illetve azzal kiszolgálni.

A törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. Az intézkedést régóta szorgalmazták a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői.

A szabályozás megsértőire ugyanazok a szankciók vonatkoznak, mint az alkoholtartalmú ital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék értékesítésére vonatkozó szabályok megszegőire.

Az indoklás szerint

a 18 év alatti korosztályban folyamatosan növekszik az energiaitalt fogyasztók aránya, a közelmúltban készült felmérések szerint a középiskolás és felső tagozatos diákok 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt energiaitalt. Az elmúlt években több száz olyan eset volt, amikor energiaital túlfogyasztása miatt fiatalok orvosi ellátásra szorultak.


Hirdetés

A rendelkezésre álló szakértői álláspontok – Magyar Kardiológusok Társasága, Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – egybehangzóan állítják, hogy

a fiatalok túlzott energiaital-fogyasztása szív- és érrendszerre gyakorolt hatása következtében jelentős veszélyt jelent az egészségre.

Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása végleges károsodást okozhat a májban, a szívben és a vesében is – olvasható az indoklásban.

Kapcsolódó anyagiank:

Latorcai Csaba: A sporttól és a pihenéstől, ne az energiaitaloktól legyenek fittek a gyerekek

Az IKSZ támogatja az energiaitalok 18 éven aluliaknak történő eladását tiltó törvényjavaslatot

Gyermekorvosok: az energiaitaloknak nincs helye a gyerekek étrendjében

Vezetőkép: tilos tizennyolcadik életévet be nem töltött fiatalnak energiaitalt értékesíteni, illetve azzal kiszolgálni. Fotó: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb