Bólya Boglárka: Az elmúlt hetekben sorra buktak ki a csontvázak a szekrényből

A magyar emberek jogos igénye az, hogy tudják, mire költötték el a civil szervezetek azokat a hatalmas mértékű forrásokat, amelyeket az Európai Uniótól kaptak – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszteri biztosa Brüsszelben csütörtökön.
Bólya Boglárka, aki Brüsszelben az Európai Bizottság illetékeseivel tárgyalt az uniós intézmények által finanszírozott civil szervezetek támogatásának átláthatóságáról, az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar emberek jogos igénye, hogy lássák, az uniós pénzek elköltése és felhasználási módja az egybecseng-e az elvárt és legitim célokkal.
Közölte, az elmúlt hetekben „sorra buktak ki a csontvázak a szekrényből”. Előző héten az unió környezetvédelmi és éghajlat-politikáját támogató LIFE-programmal kapcsolatosan ismerte be az Európai Bizottság, hogy bizonyos támogatott civil szervezetek indokolatlan lobbitevékenységet folytattak. Ezen a héten pedig az Európai Számvevőszék jelentése bizonyította be azt, amit a magyar kormány már nagyon régóta mond: egyebek mellett rámutatott a civil szervezetek finanszírozásával kapcsolatos adatbázisok átláthatóságának hiányosságaira.
„Az Európai Bizottság múlt heti beismerése, valamint az Európai Számvevőszék e heti jelentése egybecseng a magyar állásponttal: több átláthatóságra van szükség, ugyanis bizonyos civil szervezetek nem megengedett lobbitevékenységet folytattak uniós pénzből”
– fogalmazott. A miniszteri biztos egy friss tanulmányra hivatkozva elmondta: az elmúlt 10 évben legalább 62 millió euró, azaz több mint 25 milliárd forint támogatás érkezett Magyarországra közvetlenül olyan NGO-khoz, amelyek politikai szereplőként léptek fel.
Közölte továbbá: az Európai Bizottság még „mindig hallgat” a magyar kormány által feltett azon kérdéssel kapcsolatban, hogy mi a brüsszeli végrehajtó testület terve az Egyesült Államok fejlesztési ügynöksége (USAID) korábbi támogatásainak megszűnésével keletkezett űr betöltésére. Elmondta, jelenleg Európában több mint 300 civil szervezet követeli, hogy nagyobb forrásokat kapjanak a jogokat és értékeket védelmezni és előmozdítani hivatott uniós CERV-programon keresztül, továbbá azt, hogy az USAID kieső forrásait az Európai Bizottság pótolja.
A magyar kormány álláspontja egyértelmű: nem szabad, hogy Európában folytatódjon az a politikai korrupció, amit a Donald Trump vezette amerikai kormány feltárt – jelentette ki Bólya Boglárka.
A miniszteri biztos arról tájékoztatott továbbá, hogy a Patrióták pártcsalád létrehozta a Demokrácia és Szabadság Bizottságot azzal a céllal, hogy feltérképezze és kivizsgálja az unión belül előforduló olyan visszaéléseket, amelyek a demokratikus jogokat és a jogállamiságot sértik.
Szavai szerint a bizottság létrehozásának aktualitását az adja, hogy Brüsszelben immár évek azon dolgoznak, hogy a fősodorral szembehelyezkedő jobboldali, szuverenista, konzervatív kormányokat ellehetetlenítsék. Eközben a kettős mérce olyan mértékű, hogy Brüsszelben mindenki hallgat arról, hogy Lengyelországban jelenleg a jogállamiság nevében bontják le a jogállamot.
A bizottság, amely munkáját a jogállamiság lengyelországi lebontásának feltárásával kezdi, ezeket a visszaéléseket fogja kivizsgálni és bemutatni a nyilvánosságnak – tette hozzá nyilatkozatában az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszteri biztosa.
Kapcsolódó anyagaink:
Nem adják ki az NGO-k adatait, az Európai Ombudsmanhoz fordul a Fidesz – jelentette ki Dömötör Csaba
Vezetőkép forrása: Facebook/Bólya Boglárka