Öljük meg a republikánusokat!

Trump elnök és Elon Musk meggyilkolását egyre több baloldali, liberális választó tartja „valamennyire elfogadhatónak”.
Azt már tudjuk, hogy Trump elnök intézkedései ellen összehangolt tiltakozási hullám indult el több mint ezer városban, beleértve európai helyszíneket is. A hangsúly az összehangolt kifejezésen van, azaz valakik, valamilyen pénzből ezt jó előre megszervezték.
Hogy kik voltak a „valakik”, arra már van válasz: a rögtön mozgósítható, baloldali hálózatból körülbelül 200 csoport, valamint a Harmadik Felvonás (Third Act), a Nők Menete (Women’s Mach), a Move On, az Amerikai Demokratikus Szocialisták (Democratic Socialists of America) és a több száz abortuszklinikát fenntartó Planned Parenthood.
Ez utóbbiról nemrég írtuk meg, hogy a Biden kormánytól, közpénzből, igen szép támogatásban részesült évek óta, a magánadományozói között pedig szerepelnek a baloldali milliárdosok alapítványai, mint a Bill & Melinda Gates Alapítvány, a Buffett Alapítvány, a Ford Alapítvány és a Turner Alapítvány is. Nos, ezekből a pénzekből nyilván futja utcai demonstrációk megszervezésére is.
Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az összehangolt tiltakozások neve: „Hands off!” („El a kezekkel!”) – azaz nem egy adott cél, hanem „minden” ellen történik, természetesen a baloldal hitbizománya, a szent demokrácia nevében.
Ilyen körülmények között nem is meglepő a NCRI és a Rutgers Egyetem közös felmérése arról, hogy a magukat demokratának tartó baloldaliak körében egyre többen tartják elképzelhetőnek, hogy lesz egy (újabb) Trump és Musk elleni merénylet, egy kisebb hányaduk pedig kimondottan kívánatosnak tartja azt.
Az „Öljük meg a republikánusokat” címet a felmérésről beszámoló Powerlineblog adta írásának. Eszerint a „gyilkossági kultúra” növekszik az amerikai baloldalon.
„Ezek az attitűdök nem szélsőségesek, hanem egy feltörekvő gyilkossági kultúrát tükröznek, amely a szélsőbaloldali tekintélyelvűségen alapul, és egyre inkább normalizálódik a digitális diskurzusban” – írta az NCRI (Network Contagion Research Institute).
A tanulmány elkészítéséhez 1264 amerikai állampolgárt kérdeztek meg a politikai erőszakkal kapcsolatos attitűdjeikről.
A magukat szélsőbaloldali, liberális vagy enyhén liberálisnak azonosítók táborának 55,2 százaléka szerint „valamennyire elfogadható” Trump elnök megölése.
Ez az arány Elon Musk esetében sem sokkal kisebb: 48,6 százalék. Azok közül, akik azt mondták, hogy „kissé liberálisak” vagy baloldaliak, 9% szerint Elon Musk meggyilkolása „teljesen indokolt”, 13% pedig azt mondja, hogy Donald Trump meggyilkolása „teljesen indokolt” lenne. Ami arra utal, hogy sok potenciális bérgyilkos van odakint” – áll a cikkben.
„Feltérképezetlen területen vagyunk. Nem sok évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy bármelyik párt tagjainak nagy része eltűri ellenfelei meggyilkolását (vagy egy politikai ellenfél tulajdonában lévő vállalkozások tűzbombázását, amelyet a liberálisok még szélesebb körben támogatnak). És ez még mindig elképzelhetetlen a jobboldalon – a konzervatívok jelentős része nem követeli Joe Biden, Kamala Harris vagy bárki más meggyilkolását”
– írta az online lap.
„Az ilyen adatok felvetik a kérdést, hogy az Egyesült Államoknak van-e jövője egységes országként. Iskoláink annyira szörnyűek, kultúránk annyira romlott, a „hírmédiánk” annyira szánalmas, hogy amit a jelentés „gyilkossági kultúrának” nevez, az megragadta az egyik fő pártunkat. Van-e már olyan alap, amelyen a liberálisok és a konzervatívok jóhiszeműen együttműködhetnek a demokrácia kormányzásában?
Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a válasz erre a kérdésre igen” – olvasható a Powerlineblog oldalán.
Kapcsolódó témáink:
Vezetőkép: Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje integet, miközben a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbe veszik a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védőgyűrűben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Hirdetés