Rétvári Bence elfogadhatatlannak tartja, hogy a baloldal kampányaiban időről-időre bizonyos kábítószerek legalizálását célozzák

A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvényjavaslat általános vitájával kezdte meg szerdai ülését a parlament.
Fontos a prevenció és a rehabilitáció is, de ezeket nem a mostani csomag tartalmazza
Ami kábítószerként működik, az kábítószer
Súlyosabb minősítéseket kaphatnak végre a kábítószerekkel kapcsolatos jogsértések, az elterelés pedig végre nem a megúszást szolgálja majd, hanem lehetőséget teremt arra, hogy ne csak a szavak szintjén akarjon valaki szakítani a kábítószerrel, hanem tegyen érte önmaga is, akár azzal is, hogy segíti a hatóságok munkáját

miért csak a Fidesz foglalkozik ezzel a kérdéssel? Azok vitatják a javaslatot, akiknek soha semmi javaslatuk nem volt, vagy azon munkálkodtak, hogy a társadalmat befogadóbbá tegyék a kábítószerekre – nehezményezte.
Nincs jó vagy rossz, könnyű vagy nehéz kábítószer, csak kábítószer van
ki kell mondani, hogy a fogyasztó nem feltétlenül áldozat, hanem sokszor maga is veszélyt jelent a társadalomra.
A kormány igyekszik megóvni a következő nemzedéket a drog káros hatásaitól
Az ország olyan részein is terjednek, ahol eddig nem, és az egészségkárosító hatásukat még kevésbé lehet megbecsülni. Még nagyobb veszélybe került még több ember, ezért kell lépni
Rétvári Bence szerint ezek az új szerek még nehezebb helyzetbe hozzák az amúgy is nehéz körülmények között élőket
Felhívták az iskolák figyelmét, hogy használják ezeket a felvilágosító és elrettentő kisfilmeket
Az a cél, hogy minden magyar ember biztonságban legyen, de főként a fiatalok, akiket a kereskedők megcéloznak






