Ungváry Zsolt: A kettéosztott ország
Rövid időn belül két esemény is bizonyította azt a tézist, hogy a magyar társadalom két tömbre szakadt szét. Egyesek szerint ez 15, mások azt mondják, 35, de az sem lehetetlen, hogy ezer esztendeje így van. Ez a mostani március 15-én is látszott, ezúttal sem tudtunk egységesen mozdulni az ünnepen.
1956-ról él az a legenda, hogy akkor létrejött a teljes konszenzus, s valóban, az utcán tüntetők – egyetemisták, munkások, értelmiségiek – között egyöntetű volt az akarat, hogy ez így nem mehet tovább, és mindenképpen „ruszkik haza!”, de akik odahaza lapultak és vártak, illetve a forradalmat leverők és a tort ülők is jórészt magyarok voltak.
A rendszerváltáskor is pár hónapig úgy tűnt, az állampárt csekélyke bázissal a teljes magyar társadalommal találja magát szemben (a négyigenes népszavazásnak erre vonatkozó három kérdése 95 %-os támogatottságot kapott), de az áprilisi választások után ezt a nemzeti egységet azonnal felrúgta az akkori ellenzék, elsősorban az SZDSZ, és brutális, egész pályás, gyűlölettel teli letámadást indított a kormány és hívei (a nemzeti oldal) ellen.
Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a némely társadalmakra jellemző sokosztatúság, a szivárvány színeinek felvonultatása (itt még a pre-LMBT értelemben) nálunk nem vert gyökeret. Az 1989-90 körül alakult megannyi párt és irányzat viszonylag gyorsan letisztult a máig meglévő két táborra.
Kicsit leegyszerűsítve mindig van egy hazafias, valamint egy magát „haladó”-nak aposztrofáló, a magyar viszonyokat megvető és ezért alapjaiban megváltoztatni kívánó, gyakran idegen érdekekért küzdő csoport. (Ez lehet török-, Habsburg-, német-, szovjet-, brüsszeli- vagy amerikai érdek, hogy csak a publikálhatókat említsem.) Belőlük kerül ki megszállások idején a kollaboránsok, helytartók kasztja. A nagyhatalmak ütközőpontján és népek országútján lévő hazánk óhatatlanul terepe ezeknek a harcoknak. Amíg vannak, akik egyéni boldogulásukat, karrierjüket, gazdasági gyarapodásukat ezen külső erők függvényében látják megvalósíthatónak, a teljes nemzeti egység nem is fog bekövetkezni.
A másik esemény, ami erre a megosztottságra rávilágít, az újpesti időközi választás volt. A DK képviselőjét, Varju Lászlót garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt elítélték, ezért le kellett mondania mandátumáról. A közügyektől azonban nem tiltották el, így nem volt akadálya, hogy saját megürült helyére ő is pályázzon, és vasárnap egy ötven százalék feletti eredménnyel ezt be is húzta.
Érdekes tanulság volt (noha semmiképpen sem meglepő), hogy az emberek bárkire és bármikor leszavaznak, ha a saját táborukba tartozik. (Hogy ne tűnjünk egyoldalúan elfogultnak, ismerjük el, hogy dicstelen hajókirándulása felszínre kerülése után Borkai Zsolt is elnyerte a győri polgármesteri széket.) A két oldal támogatói között minimális az átjárás.
Varju László nem az a kifejezetten karizmatikus, szeretetre méltó, nagy tudású vagy megejtően szimpatikus figura, aki a személyiségével varázsolt az 5 %-os támogatottságú pártjának egy 51 %-os győzelmet. Egyszerűen az ellenzéki érzelműek (ld. O1G) leszavaztak rá, függetlenül Újpesttől és bármi egyébtől. Gyakorlatilag hozta a korábbi választások arányait: az adott területen élő nemzeti-globalista, bal-jobb kötődésű emberek egymáshoz való viszonya alig változott. Megállapítható, hogy a valóságtól, tényektől, történésektől, eredményektől nem függ semmi. A pártprogramok, elképzelések, kivitelezés nem érdekel senkit. Az is tök mindegy, DK vagy Tisza, csak nemorbán legyen. (Vannak persze az ellenzéki oldalon elvszerű szavazók is; a Mi Hazánkos jelölt megkapta a legutóbbi országos 6 %-ot, ami egyébként nagyjából megegyezik a MIÉP korabeli számaival; elmondható, hogy 5-6 %-nyi nemzeti radikális van mindig.)
Jellemző az is, hogy a folyamatos balhéiról, tüntetések széttrombitálásáról, bűncselekmény-gyanúiról, pártafférjairól elhíresült – és ezeken kívül eddig semmit fel nem mutató – Szabó Bálint közel 3 százalékot kapott. Vajon mire? (Miközben egyébként a Munkáspárt, amelyik mögött legalább van egy párt, meg valamilyen ideológia, pusztán 0,3 tizedet.)
A választás látszólag visszahozta a pályára a DK-t, ami megnehezítheti a Tisza dolgát az „egy a tábor egy a zászló” szlogen megvalósítására; ez a megosztottság a Fidesznek kedvezne. Másrészt az is kiderült, hogy az összegyurcsányozódás már nem feltétlenül taszító, hiszen Gyurcsány jelöltje mögé beállt a teljes O1G-ellenzék. Ha tehát 2026-ban mindenütt meg tudnak állapodni egyetlen jelöltben a globalista pártok, az nagyon kiélezetté teheti a választást. Itt inkább a két narcisztikus ego-bajnokon múlik, melyikük és mennyire fogja majd vissza magát, mert két dudás nem csak a csárdában, de a politikai térfélen sem fér el.
A választópolgároknak továbbra is van egy olyan csoportja, akik azt hiszik, bizonyos dolgok maguktól vannak (a jók), a rosszakért meg Orbán felel. És ha nem lesz Orbán, minden ugyanígy megy tovább, csak nem kell Orbán képét nézni. Ennek ellenkezőjéről 2002 után meggyőződhettünk. A baloldal egy felfelé ívelő, gyarapodó országot nyolc év alatt teljesen hazavágott. (Az első négyről maguk is elismerték, hogy ők rontották el, utána ráfogták a világválságra, ami csak részben igaz mert az csak 2008 után jött, ráadásul Orbán idejére is esett egy covid – leállt az egész világ, sokkal nagyobb probléma volt, mint a 2008-as, mégis komolyabb megszorítások nélkül túléltük –, majd jött egy háború a szomszédban, azt is kihevertük. Az első orbáni időre is esett egyébként egy délszláv háború, ami mégsem ingatta meg a politikát-gazdaságot.)
Ha tehát neadjisten létrejön az egy az egy ellen verseny (ebben az esetlegesen külön induló Mi Hazánk vagy kétfarkú kutyák csak a listás eredményeikkel tudnak minimálisan módosítani, egyéni mandátumra nincs esélyük), és ebből a globalisták kerülnek ki győztesen, újra szembesülhetünk vele, hogy rezsivédelem, családtámogatás, 13. havi nyugdíj, migránsok távoltartása, a genderőrület elharapódzásának megállítása vagy a nemzeti szuverenitás nem égből hulló manna, amely minden kormányra esik, hanem nagyon kemény és következetes politikával kivívott eredmények sora, amelyek megőrzése egyáltalán nem egyszerű.
Akkor sem, ha van rá akarat. De úgy fest, a baloldalon nem is nagyon van.
Vezetőkép: Vezetőkép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és felesége, Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője a pártelnök 21. évértékelő beszéde előtt a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2025. február 23-án. Jobbról Gréczy Zsolt és Kálmán Olga, a DK elnökségi tagjai, Rónai Sándor, a DK alelnöke, Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, Varju László és Vadai Ágnes, a DK alelnökei. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés
