Ukrán színekkel rondították össze ismeretlenek a Tündér-szikla csúcsát

Talán a Budai Tájvédelmi Körzetben akarnak háborút nyerni?

„Mohák, zuzmók, páfrányok estek áldozatul a kék, sárga és fekete színű festéknek és valószínűleg egy bennszülött, ritka védett növényfajunk, a budai nyúlfarkfű sem úszhatta meg a színesedést” – közölte Facebook-oldalán szerdán a Duna-Ipoly Nemzeti Park.

Mint írták, „a napokban valaki vagy valakik úgy gondolták, hogy egy jeles helyre »helyezik ki« a véleményüket. Sajnos ehhez a Budai Tájvédelmi körzet részeként védett Tündér-szikla csúcsát választották helyszínül. A szikla korábban is célpontja volt ilyen, graffiti típusú rongálásoknak, de most úgymond szintet léptek, hiszen több négyzetméternyi élőhelyet tettek tönkre nem csak esztétikai szempontból”.

Hozzátették, hogy

„a sajátos megjelenésű, karakteres sziklaalakzataink, egyedi sziklaformáink úgynevezett élettelen természeti értékeink közé tartoznak. Ezek egyik legfontosabb sajátossága, hogy az élő természettel szemben nem megújulók, nem megújíthatók. Ennek oka egyrészt, hogy a kialakulásukhoz szükséges idő geológiai időskálán mozog, másrészt a kialakulásuk körülményei sem állnak ma már fenn.”

A bejegyzés végén felhívták mindenkori látogatóik figyelmét arra, hogy különös figyelemmel óvják a természeti értékekben rendkívül gazdag, de egyben rendkívül sérülékeny tájvédelmi körzetet.

Vezetőkép: kék és sárga színekkel meg egy kis feketével rondították össze ismeretlenek a Tündér-szikla csúcsát. Forrás: Facebook/Duna-Ipoly Nemzeti Park


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb