Vége, ennyi volt a méltányossági alapú bevándorlási kegyelemnek az USA-ban

Megszüntetik a méltányossági alapú bevándorlási kegyelmet az Egyesült Államokban négy latin-amerikai ország esetében – olvasható az amerikai belbiztonsági minisztérium hétvégén kiadott írásos feljegyzésében.
A belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security – DHS) bejelentése szerint arról a programról van szó, amelyet a korábbi Biden-adminisztráció Kubából, Haitiból, Nicaraguából és Venezuelából érkező bevándorlók és közvetlen családtagjaik számára vezetett be, lehetővé téve meghatározott számú embernek a bejutást az Egyesült Államokba azon a jogalapon, mint a határon keresztül illegálisan érkező bevándorlók esetében, vagyis kegyelmi program (parole) révén.
A tájékoztatás felhívja a figyelmet arra, hogy a méltányossági alapú kegyelem átmeneti időre jár, valamint azt is világossá teszi, hogy az érintetteknek el kell hagyniuk az Egyesült Államokat azt megelőzően, hogy a határozat érvénybe lépésével a tartózkodásuk jogalap nélkülivé válna.
A hivatalos közlemény szerint az intézkedés március 25-én jelenik meg a szövetségi közlönyben, amelyet követő 30 napon belül lép hatályba.
Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA

Hirdetés