Kereszténydemokrata est harmincadik alkalommal

A jubileumi, 30. Kereszténydemokrata Est vendége Simicskó István, a KDNP, és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, házigazdája Harrach Péter, az MKDSZ elnöke, háziasszonya pedig Budai Ivett műsorvezető volt. József Attila ön- és istenkereső verseit Tóth Péter Lóránt versvándor adta elő. Az eseményről a KDNP hivatalos oldalán közölt beszámolót.

Mint írják, a beszélgetés elején Budai Ivett azt kérdezte a kormánypárti frakcióvezetőktől, hogy miért indul 2006 óta mindig együtt a két párt, egyáltalán van-e még bármi különbség köztük?

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy szerinte ideológiailag valóban nagyon közel áll egymáshoz a két párt, inkább történelmi különbségeik vannak.

„A Fidesz nagy utat tett meg, míg a KDNP történelmi kereszténydemokrata párt, előbb vették fel az Európai Néppártba is, amely azonban később elárulta a kereszténydemokrata értékeket, ezért mindketten kiléptek onnan”

– jegyezte meg a Fidesz képviselője. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szerint bár az értékrend ma már valóban közös, az együttműködésnek pragmatikus okai is vannak.

„A Fidesz egy nagy néppárt, tehát széles spektrumot tud képviselni a hazai társadalomban. A KDNP pedig egy történelmi párt, és a fő profilja nyilván a keresztény értékrend, és ennek a politikai valóságban való kinyilatkoztatása és megvallása”

– hangsúlyozta a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője. Kocsis Máté hozzátette: nem a pártstruktúráknak, hanem a kereszténydemokrata értékrendnek van óriási támogatottsága a magyar társadalomban.

Arra a kérdésre, hogy milyen helye, szerepe van a 21. században a kereszténydemokráciának, Kocsis Máté azt válaszolta:

„Minden, ami kötődés nélkülivé tesz egy gyereket, az őt veszélybe sodorja. Ezért kellenek a személyes kapaszkodók, ami évszázadok óta ugyanaz: család, hit, haza. Ezek a mai kötődés nélküli világban – ahol sok fiatal már úgy választ az interneten partnert, mint ruhát – különösen felértékelődnek, nagyobb jelentőségük van, mint valaha”

– tette hozzá.

Simicskó István is úgy gondolta, hogy a mai felgyorsult világ, a hihetetlen technológiai változás, a hadszíntérré változott kibertér szélsőségesen az egyénekre összpontosít, akik sokkal sebezhetőbbek, mint a közösségek. A liberális erők egy gonosz terv szerint homogén világot akarnak létrehozni, mely – Goethe szavaival élve – épp a számukra létszükségletet jelentő „gyökerektől és szárnyaktól” fosztaná meg a fiatalokat.

Kocsis Máté és Simicskó István abban is egyetértettek, hogy az online világ mára a legfontosabb politikai küzdőtérré vált, ami a kereszténydemokrata pártoknak kedvezőtlen. Ez egy arctalan világ, a felelősségmentesség világa, ahol a névtelen kommentelők „kiokádják” a lelki problémáikat, és igyekeznek elüldözni a jobboldali érzésű embereket – jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője. Simicskó István is úgy gondolja, hogy „ma már minden hadszíntér, mindenhol ott kell lenni”, a fiatalok nyelvét is meg kell érteni, meg kell tanulni.

A rendezvényen szó esett még az orosz-ukrán háborúról, illetve a 2026-os kampányról és országgyűlési választásokról is, melyet mindkét frakcióvezető nyerhetőnek tartott.

Az eseményről szóló tudósítást teljes terjedelmében a KDNP honlapján olvashatják el.

Vezetőkép forrása: kdnp.hu


Hirdetés

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb