Ukrajna új magyarországi nagykövete bele akart szólni az Operaház műsorába

A diplomáciailag is kínos ügyről – mely szerint Ukrajna nagykövete, Fegyir Sándor Anna Nyetrebko már rég értékesített zenekari gálaestjének lemondására kérte a Magyar Állami Operaház főigazgatóját – Ókovács Szilveszter számolt be Facebook oldalán, ahol közzétette az egykori frontharcos egyetemi tanár, jelenlegi nagykövet hozzá írt levelét, illetve az arra adott válaszát is.
Az alábbiakban közöljük Fegyir Sándor levelét, illetve az Operaház főigazgatójának válaszát. 
Sándor Fegyír Úr
Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
B U D A P E S TTisztelt Nagykövet Úr!
Köszönöm levelét, kifogástalan magyarsággal megfogalmazott írását, amelyet külön nagyra értékelek.
Tartalmával azonban, sajnos, vitatkoznom kell. Az opera nem politikai termék, nem is harcászati. A művészek sem politikusok, nem is katonák. Nem ülnek füstös szobák mélyén, nem állnak taktikai helyiségek monitorai előtt. A művész bizonyos értelemben cipész, mint Hans Sachs Wagnernél: és a susztereket sem tiltja be senki háború idején.
Meggyőződésem, hogy a művészetnek ereje van a jóra, már csak ezért se hallgassanak a múzsák harcok idején, pláne, hogy Magyarország nem hadviselő fél, egy kibogozhatatlan testvérkonfliktusban nem kívánja a kéretlen bíró szerepét eljátszani.
Ami pedig Anna Nyetrebkót illeti: a világ legnagyobb mai szopránjáról beszélünk, aki az elmúlt három évben is keresztül-kasul járja a világot, Milánó, Párizs, Berlin, Madrid, Bécs színpadai ünneplik, Amerikában is fellép, tülekednek érte. A mi Operaházunk muzsikusai kilencedik alkalommal zenélhetnek vele itthon és külföldön, Annát lassan tíz éve ismerem, sosem politizál. Tavaly sem, tavalyelőtt sem tette.
Arra kérem Nagykövet Urat, hogy ne helyezze a célkeresztet a Magyar Állami Operaházra és arra az előadásra sem, amelyre az intézmény 141 éves történelme során a legmagasabb árú jegyek keltek el, ezzel érzékelhető, hogy honfitársaink is értékén mérik Anna Nyetrebko művészetét.
Végezetül hadd emlékeztessek arra, hogy Magyarország a béke szigete és benne az OPERA, amely számos kiváló ukrán és orosz táncost foglalkoztat, és szándékai szerint az összművészet erejével nyugtat, vigasztal. Így tettünk a testvérháború kitörése után három héttel, amikor az Ybl palota ünnepélyes újranyitásakor az egyetlen balettbetétet nem magyar, hanem ukrán és orosz művész táncolta el, vagy karácsonyi klipünkben, amelyet a társulatunk egyik csodálatos vegyes házaspárja főszerepelt.
A remélt tűzszünet küszöbén, s talán a béke előszobájában különösen szeretném óvni a legnagyobb magyar előadóművészeti intézmény nyugalmát, intelligens belső működését, politikai semlegességét.
Excellenciád megértését kérve várja Önt is az OPERA valamely előadásán
Dr. Ókovács Szilveszter
főigazgató
Magyar Állami Operaház
Vezetőkép: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója egy páholyban 2017. november 22-én. A főigazgató 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt. Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán







