László András: Az USA korábbi, baloldali kormányzata globális korrupciós hálózatot épített

Donald Trump április 20-ig adott időt az USAID teljes átvizsgálására


Hirdetés

Az amerikai külügyminisztériumban egyeztetett László András az USAID-es korrupciós botrány feltárása ügyében – közölte László András USAID-et vizsgáló kormánybiztos, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedden este a közösségi oldalán.

Közölte, Peter Marocco külföldi segélyekért felelős igazgató elmondta neki, hogy a USAID teljes átvilágítására 90 napot kapott Donald Trump elnöktől, így április 20-ig minden dokumentumot nyilvánosságra fognak hozni.

Teljes transzparenciát ígért nemcsak a magyarországi, hanem minden USAID-es projekt ügyében – tette hozzá.

Elmondtam neki, hogy a nyilvánosságra hozott magyarországi beavatkozások értéke az elmúlt 4 évben ismereteink szerint legalább 20,2 millió dollár volt (közel 8 milliárd forint), és a jövő évi választásokra készülve mielőbb a végére akarok járni a beavatkozásoknak, hogy a szükséges intézkedéseket Magyarország szuverenitása érdekében meghozhassuk

– írta a kormánybiztos, s kitért arra is, hogy „a baloldali korrupciós rendszer” feltárása érdekében együttműködést kért, illetve együttműködést ajánlott fel tárgyalópartnerének, amelyet Peter Marocco üdvözölt.


Hirdetés

László András USAID-kormánybiztos: Levágjuk a korrupciós csápokat

Az amerikai fél számára is nyilvánvaló, hogy egy fontos szövetséges országban, mint Magyarország, a politikai beavatkozás méltatlan, annak véget kell vetni, és a választók akaratát tiszteletben kell tartani

– fogalmazott László András, aki szerint az USA korábbi, baloldali kormányzata egy globális korrupciós hálózatot épített, „és azt a globalista ügyek terjesztésére használta, a választók és a közvélemény akarata ellenére is”.

A kormánybiztos tudatta azt is, hogy számos kérdést átadott a magyarországi korrupciós ügyek kapcsán Peter Marocco számára, ezekről hamarosan újra tárgyalni fognak.

Sokkoló adatok az USAID-ről

Vezetőkép: Peter Marocco, külföldi segélyekért felelős igazgatóval (b) tárgyalt az Egyesült Államokban László András USAID-et vizsgáló kormánybiztos (j). Forrás: Facebook/László András


Hirdetés

Forrás:
László András Facebook-oldala
'Fel a tetejéhez' gomb