Orbán Viktor: Reményünk van a békére!

Észak-Macedónia és Magyarország is a béke pártján


Hirdetés

Orbán Viktor szerint szégyenteljes, hogy ilyen lassú a békefolyamat. Az Európai Uniónak fejlesztenie kell a versenyképességét, ehhez pedig Észak-Macedónia csatlakozása is jelentősen hozzájárulhat.

A magyar kormányfő nyilatkozatában azt mondta, ez a látogatás egy fontos időpontban történik. Szavai szerint „három éve élünk a háború árnyékában, és a legjobb reményünk most van arra, hogy a háborút felváltsa a béke.” Úgy fogalmazott: „Mi üdvözöljük az amerikai-orosz tárgyalásokat, és érdekeltek vagyunk a sikerben”. 

Vitázunk azon európai szövetségeseinkkel, akik a háborút folytatni akarják, és erről fogunk tárgyalni Brüsszelben.

A mi felfogásunkban Észak-Macedónia, Magyarország és Szerbia is egy összeszervezhető, gazdasági kérdés. A probléma, hogy mi belül vagyunk, ők pedig az Unión kívül – fogalmazott. Orbán Viktor hozzátette: a két kormány együttes ülést tartott.Orbán Viktor közölte, az összekapcsolásban szerepet kell vállalnia a két államnak, terveznek kormányközi megállapodásokat, de a magántőkének is szerepet kell vállalnia. Az utóbbi téren mindkét államnak fel kell lépnie. Szavai szerint:

Látjuk, hogy van egy hasadás a transzatlanti világban, és mindez indokolja a két kormány együttműködését is.


Hirdetés

Soha nem fogjuk elfogadni az uniós migrációs paktumot – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: nekünk ezért büntetéseket kell fizetnünk. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországra továbbra is számíthat Észak-Macedónia az uniós csatlakozási folyamatban.

Azért is támogatjuk a nyugat-balkáni ország csatlakozását, mert a versenyképességet csak a bővítéssel lehet javítani. Eddig minden bővítés versenyképességi javulást hozott

– mondta.

Skopje 20 éve vár az Uniós csatlakozásra

Az Észak-Macedón elnök a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: reménykedik abban, hogy elsősorban Magyarország támogatásával sikerül majd újrakezdeni a tárgyalásokat az Unióhoz való csatlakozásról.

Hrisztijan Mickoszki, Észak-Macedónia kormányfője arról beszélt, hogy legfőbb stratégiai céljuk, hogy minél hamarabb az EU tagjai legyenek. Reménykedik abban, hogyha a valós koppenhágai kritériumokra épülnek a csatlakozási tárgyalások, akkor hamarosan az unió tagjai lesz Észak-Macedónia. Szólt arról is, hogy az utóbbi években magyar segítséggel sikerült az országot modernizálni. A nyugat-balkáni kormányfő kitért arra is, hogy a katonai fejlesztések terén is sikerült előrelépnie a két országnak.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Hrisztijan Mickoszki észak-macedón miniszterelnököt a Karmelita kolostorban, Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

'Fel a tetejéhez' gomb