Visszakúsznának a nyugati cégek Oroszországba
Azokat, akik 2022-ben „elszöktek”, nem látják szívesen.

Nyugati cégek szondázzák az Oroszországba való visszatérés lehetőségét, de a jelentős beruházásokat eszközlő orosz vállalkozások elsőbbséget fognak élvezni – jelentette ki Makszim Resetynikov orosz gazdaságfejlesztési miniszter Najpjidóban újságíróknak az 5. orosz-mianmari kereskedelmi és gazdasági kormányközi bizottság ülését követően.
„Eddig nem érkeztek hozzánk jogi igények. De nyilvánvalóan szondázás folyik az információs térben” – mondta a tárcavezető. „Itt azonban másról van szó, arról hogy ez az információs hullám meglehetősen aggasztja az üzleti világunkat.
Mivel orosz emberek pénzt fektetnek be, elvárják, hogy legyen valami kiszámíthatóság. Vannak, akik a ruházati iparba, a termékgyártásba a promócióba fektettek be, ezért nagyon fontos számunkra természetesen, hogy ez a pénz ne égjen el.
Tehát egyedileg fogjuk kezelni az eseteket, természetesen nagyon alaposan meg fogjuk vizsgálni őket. Gyenyisz Manturov első miniszterelnök-helyettes korábban azt mondta, hogy
Oroszország gondosan fogja mérlegelni azoknak a visszatérését, akik 2022-ben „elszöktek”.
Hangsúlyozta, vissza fogják engedni piacra azokat, akiknek a jelenlétében Oroszország érdekelt. Ugyanakkor a technológiai szuverenitás szempontjából kulcsfontosságú iparágakban abszolút elsőbbséget élveznek majd a hazai termelők és az Eurázsiai Gazdasági Unió vállalatai. Manturov ugyanakkor megjegyezte, hogy a nyugati cégek visszatéréséről szóló vita csak a nyugati szankciók eltörlése után lehetséges.
Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy számos megüresedett piaci rést már elfoglaltak az orosz vagy a baráti országokból való gyártók és szolgáltatók. Orosz kormányzati tényezők részéről felmerült az az igény is, hogy az orosz piacra visszatérő cégek képviseltessék magukat az Ukrajnától elcsatolt „új területeken” is.
Vezetőkép: Freepik
