A következő hónapokban kifizetődhet a kormány politikai éleslátása

A múlt heti, Müncheni Biztonságpolitikai Fórumon vált teljesen nyilvánvalóvá az, hogy az Európai Uniónak és a nyugat-európai országoknak nincs stratégiájuk a jelenlegi helyzetre és teljesen váratlanul érte őket az a vehemencia, amellyel Donald Trump megváltoztatja az eddig ismert világrendet.

A zavarodottság ráadásul fokozódott a hét első napjaiban, amikor Macron francia elnök pánikszerűen hívta tárgyalásra az európai országok vezetőit, hogy aztán ne állapodjanak meg semmi konkrétumban. A pánik egyre nagyobb, hiszen Trump mindent felülír, ami eddig Brüsszelben evidens volt: mást gondol az orosz-ukrán háborúról, mást a gazdasági kérdésekről, mást a migrációról, mást a zöld politikáról és mást a családok, valamint a gender kérdéséről. Brüsszel pedig láthatóan nem tudja, hogy mit tegyen. Pedig valójában semmi váratlan nem történt.

A legnagyobb felháborodást most láthatóan az váltja ki, ahogyan az új amerikai vezetés az orosz-ukrán háború lezárásához viszonyul. A bírálók máris

Putyin barátsággal és az orosz elnöknek való behódolással vádolják Trumpot, aki ugyanakkor semmi mást nem tesz, csak alkalmazza a kissingeri külpolitikát.

Kissinger elve ugyanis mindig az volt, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad túl közel engednie egymáshoz Kínát és Oroszországot (egykoron a Szovjetuniót), azzal ugyanis egy olyan erős hatalmi pólus jönne létre, amely megrengethetné az USA dominanciáját. És mi történt az elmúlt években? A háború kitörése óta a demokrata adminisztráció éppen a kínaiak kezébe lökte az oroszokat, az olcsó orosz energiával olyan versenyelőnyt adva Pekingnek, amelyet igencsak nehéz lett volna behozni. Ezt a folyamatot igyekszik most visszafordítani Trump azzal, hogy az oroszokat magához próbálja csábítani.

Ez egy teljesen logikus politikai manőver, a kérdés inkább az, hogy az európai vezetők ezt vajon miért nem látták? Egyáltalán miért nem volt stratégiájuk arra az esetre, ha Donald Trump nyeri a választást?

Trump győzelme ráadásul nem a véletlen műve volt, vagy nem egy előre nem látható úgynevezett „fekete hattyú”, ami összezavarja a folyamatokat. A régi-új elnök visszatérése éppen annak a jelenségnek volt köszönhető, ami vakká tette az európai vezetőket. A nyugati baloldal és a liberális fősodor a tenger innenső és túlsó oldalán is teljesen eltávolodott a realitásoktól, a mindennapi emberek problémáitól, valóságérzékelése pedig minimálisra csökkent. Ez hozta el Trump győzelmét és emiatt dugták homokba a fejüket Nyugat-Európában.

A magyar kormány ugyanakkor kifejezetten készült Trump visszatérésére és ez most kifizetődik.

Egyrészt politikai értelemben, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter washingtoni találkozói jól mutatják, hogy az amerikai kormányzatban hangsúlyosan kezelik Magyarországot. Másrészt gazdasági értelemben, a kormány ugyanis – egy felelős vezetéstől elvárható módon – két költségvetéssel készült, vagyis volt stratégiája Harris és Trump győzelmére is. Így most Európával ellentétben nem bénultan áll, sajnálkozik és szörnyülködik az elnök mondatain, hanem cselekszik és az előre elgondolt stratégia mentén végrehajtja, amit eltervezett. Ez pedig alapja lehet annak a gazdasági fellendülésnek, amelynek a csíráit már január óta láthatjuk és érezhetjük a saját bőrünkön is. Az európai vezetés és a magyar kormány magatartása közötti különbségen pedig jól láthatjuk, hogy mennyit is számít az, hogy ki irányít egy országot. Ha van előre gondolkodás, ha van stratégia, akkor egy kormány képes a folyamatok irányítására. Szemben azzal, amikor valaki a saját önelégültsége miatti vakságból adódóan egyszerűen lemarad a történelem alakításáról és csak egyszerű elszenvedője lesz a változásoknak.

Vezetőkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hirdetés