Rétvári Bence: Itt a béremelés egyik fontos eredménye, fiatalodik az orvosok korfája!

A történelmi nagyságú orvosbéremelés látványos eredményt hozott: egyre több a fiatal az orvosok között, és a korfában is jól látható a fiatalok növekvő aránya – minderről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára írt közösségi oldalán. A politikus hozzátette: ma már szerencsére ott tartunk, hogy az orvosok két legnépesebb korcsoportja a 30 évnél fiatalabb orvosok, illetve a 30-34 év közöttiek. Mindkét korcsoport száma meghaladja az 5000 főt. Több a 30 évesnél fiatalabb orvos, mint a 70 évnél idősebb, és több a 30-34 év közötti orvos, mint a 65-69 év közötti.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: ma már kimondható, hogy a bérek és a munkakörülmények javulása vonzóbbá tette a szakmát. Többszörösére nőtt az orvosok bére. A pályakezdő alapbér 687 ezer forint (2010-ben még 129 500 forint volt), egy 30 éve dolgozó orvos pedig közel 1,8 millió forintos alapbérrel számolhat (2010-ben 225 425 forint), amihez még hozzáadódnak a pótlékok.
Fontos, hogy megtört az a tendencia, hogy az idős orvosokból egyre több van, a fiatalokból pedig egyre kevesebb. Ma nyolcezerrel több orvos van, mint tizenöt éve, és több a pályakezdő orvos, mint a nyugdíjas korú. Ehhez kellett az a 2500 milliárd forint többlet is, amennyivel az idei egészségügyi költségvetés több, mint a kormányzásunk kezdetekor.
– hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve:
Miközben a tapasztaltabb orvosok továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a gyógyításban, a fiatal utánpótlás erősödése biztosítja az egészségügy jövőjét. A cél az, hogy a kedvező tendencia folytatódjon, és hosszú távon is garantálja a magyar betegek megfelelő ellátását.

Rétvári Bence szavai szerint „az egészségügyben mindig van feladat, úgyhogy a munkát folytatjuk tovább.”
Forrás: Facebook

Hirdetés