Százezer követője volt az afgánnak, aki Münchenben belehajtott a tömegbe

2019 tavaszán már 257 ezer afgán volt Németországban, és az akkori kormány akár az összeset is visszatoloncolhatta volna, ha akarja. A tálib hatalomátvétel ugyanis csak két évvel később következett be, tehát éppenséggel lett volna rá esély is, pénz is.
Ezt onnan tudjuk, hogy 2019 áprilisáig 533 afgánt reptettek vissza Kabulba. A visszatoloncolás egy főre eső költsége 10 ezer euró volt, írta meg akkor az Epoch Times. Rövid számolgatás után kiderül, hogy a 2018-as német költségvetési többletnek csupán 4 százalékából elvileg mindenkit vissza lehetett volna küldeni. E helyett maradt a politikusi blabla.
Tavaly szeptemberben azzal nyugtatták meg a német közvéleményt, hogy a többszázezer afgán közül 28-at azaz huszonnyolcat, azaz nagyjából 0,01 százalékukat (…) visszaküldték Kabulba, fejenként 1000 euróval a zsebükben.
Ott – börtön helyett – a migránsokat elengedték, köztük olyan bűnözőket is, akiket kiskorúak elleni szexuális erőszak miatt ítéltek el Németországban
– írta meg a Migrációkutató Intézet. A „biztató kezdet” óta azonban semmi hasonló nem történt, maradt a politikusi blabla.
Most ismét egy afgán, a 24 éves Farhad N. került a figyelem középpontjába, aki csütörtökön az autójával belehajtott egy szakszervezeti sztrájkgyűlésbe. A müncheni téren 28-an sérültek meg, közülük ketten súlyosan. Nagy összegben fogadni mernénk, hogy a német hatóságok ezt nem terrorcselekményként fogják meghatározni, pedig jó okuk lenne rá. (E pillanatban még nem lehet tudni.) Az elkövető egyébként beismerte, hogy szándékosan hajtott az emberek közé, a nyomozók pedig arra a megállapításra jutottak, hogy iszlamista indíttatású bűncselekmény történhetett.
Farhad N. nem egy szerencsétlen sorsú, írástudatlan ember mint az afgánok többsége. Hanem aktív testépítő, aki tavaly a bajor és a német bajnokságon is részt vett testépítésben és fitneszben, a honlapjai pedig tele vannak az ezekről készült fotókkal. A közösségi médiában a TikTokon 33 ezer, az Instagramon pedig 68 ezer ember követte. Gyakorlatainak videóit iszlám énekek kísérik, és többször is köszönetet mondott az előrehaladásért „Allahnak, a legnagyobbnak.” Oldalain újra és újra látható a kinyújtott Tawhid ujj, az iszlamisták szimbóluma.
Ugyanakkor a hozzá közelálló emberek segítőkésznek, és barátságosnak tartották. A Nius.de beszélt néhány edzőtermi nővel, akik szerint Farhad N. idővel egyre radikálisabbá vált.
Ő maga is követte és kommentálta a legnagyobb iszlám fiókokat, mint például a muslim-ummah91-et (25 ezer követő) vagy a german-dawah1-et (248 ezer követő), amelyben a Koránt idézik és iszlám tartalmakat terjesztenek. Az Iszlám Állam dicsőítése az egyik utolsó bejegyzése volt a tegnapi merénylet előtt.
A Nius szerint mindezekről a német hatóságok is tudtak, valamint arról is, hogy Farhad részt vett személyazonossági iratok hamisításában és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekben is. De ezekért eddig még soha nem vonták felelősségre. Hogy honlapjait ő maga vagy a hatóságok tüntették el két nap alatt, nem lehet tudni.
Afgán migráns hajtott Münchenben az emberek közé, a 25 sérült közt gyermekek is vannak
Vezetőkép: Összeroncsolódott autó, amellyel egy 24 éves afgán menedékkérő emberek közé hajtott Münchenben 2025. február 13-án. Fotó: MTI/EPA/vifogra/Paul