Kormányinfó: A nyomásgyakorlás ellenére marad a 13. havi nyugdíj (Élő közvetítés!)

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő sajtótájékoztatót, közismertebb nevén Kormányinfót tart február 6-án, csütörtökön 10 órától a Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtótermében. Az erről szóló tájékoztatást szerdán kora délután jelentette be a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Orbán Viktor miniszterelnök posztolt is Facebook-oldalán a tegnapi kormányülésről, azt írta: a jó hírekhez sok meló kell! Egy másik bejegyzésben pedig a kormányfő közölte, hogy fontos témák vannak az asztalon: hárommillió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás kistelepülésen élő nyugdíjasoknak.

Gulyás Gergely azzal kezdte a tájékoztatót, hogy a kormány a tegnapi ülésen több javaslatot is megtárgyalt. Legfontosabb a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos előterjesztés: továbbra is elkötelezett a kormány a nyugdíjasok vásárlóerejét illetően. Az elmúlt 15 év eredményei komolyak, ennek fontos része a 13. havi nyugdíj, amit február 12-én folyósítják.  Ez 550 milliárd forint kiadás a költségvetésből.

A rezsicsökkentést még mindig fontosnak tartjuk fenntartani

– jelentette ki Gulyás. Ezért a vidéki felújítási programot kibővítik, a kisebb településeken vezetik be, de a nyugdíjasok is részt vehetnek benne. 6 millió forintos felső határig a felújítás felét az állam fedezi.

Nézze velünk élőben a mai Kormányinfót!

'Fel a tetejéhez' gomb