Lövöldözés volt egy svéd iskolánál, többen megsebesültek FRISSÍTVE!


Hirdetés

Lövöldözés volt kedden a svédországi Örebro egyik iskolájánál, négy embert meglőttek, de az állapotuk egyelőre ismeretlen – közölte a helyi rendőrség.

Közben a BBC arról ír, hogy öt embert lőttek meg egy közép-svédországi iskolában. A lövöldözés a Stockholmtól 200 kilométerre nyugatra fekvő Örebróban történt kedd délután. A rendőrség szerint a sérülések mértéke nem tisztázott.

Az eset helyi idő szerint 13 óra előtt történt, és a hatóságok arra kérik a lakosokat, hogy maradjanak távol az iskolától.

Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter a sajtónak adott interjújában „nagyon súlyosnak” nevezte az Örebróból érkező híreket, és hozzátette, hogy a kormány szoros kapcsolatban van a hatóságokkal és figyelemmel követi a fejleményeket.

Hivatalos források szerint négy sebesült a város egyetemi kórházába került.


Hirdetés

A lövöldözés a jelentések szerint olyan területen történt, ahol több iskola található, gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

A Stockholmtól mintegy 200 kilométerre fekvő városban lévő Campus Risbergska nevű oktatási központ az intézmény honlapja szerint 20 éven felülieknek kínál általános és középiskolai tanfolyamokat, továbbá svéd nyelvi kurzusokat bevándorlók számára, illetve szakképzéseket és egyéb programokat szellemi fogyatékkal élőknek.

Hivatalos közlés szerint az incidensben rendőr nem sebesült meg.

Az TT svéd hírügynökség úgy tudja, hogy az elkövető öngyilkos lett. A hírt a rendőrség nem erősítette meg, azonban bejelentette, hogy az ügyben nemsokára sajtótájékoztatót tartanak.

A Stockholmtól mintegy 200 kilométerre fekvő városban lévő Campus Risbergska nevű oktatási központ az intézmény honlapja szerint 20 éven felülieknek kínál általános és középiskolai tanfolyamokat, továbbá svéd nyelvi kurzusokat bevándorlók számára, illetve szakképzéseket és egyéb programokat szellemi fogyatékkal élőknek.
A rendőrség sajtótájékoztatóján Roberto Eid Forest helyi rendőrfőnök azt mondta, a feltételezett elkövető is a sebesültek között van.
Elmondta: igyekeznek több részletet megtudni az incidensről, amelynek részletei „még nem világosak”.
„Nem bizonyos egyelőre, hogy a lövöldözés az iskolaépületben történt-e, illetve egyelőre azt sem lehet kizárni, hogy több elkövetőről van szó” – jelentette ki.
Jonas Claesson, az egészségügyi szolgáltatások regionális igazgatója arról tájékoztatott, hogy az öt sebesült közül négyen műtétet hajtottak végre, egyikőjük állapota súlyos. Hivatalos közlés szerint az incidensben rendőr nem sebesült meg.
Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter a sajtónak adott interjújában „nagyon súlyosnak” nevezte az Örebróból érkező híreket, és hozzátette, hogy a kormány szoros kapcsolatban van a hatóságokkal és figyelemmel követi a fejleményeket.
„Fájdalmas ez a nap egész Svédország számára” – jelentette ki Ulf Kristersson miniszterelnök, hozzátéve: senkinek nem szabadna átélnie, hogy be van zárva egy osztályterembe, az életéért rettegve.

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

Vezetőkép: X.com


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb