Egy 15 éves fiút fogtak el a csütörtöki iskolai bombafenyegetések kapcsán (Videó!)

Rétvári Bence közölte: ez nem egy hecc, hanem bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár


Hirdetés

Egy 15 éves fiút fogtak el a héten történt, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében való nyomozás során pénteken – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szóvivője.

Kész-Varga Mónika szombati budapesti sajtótájékoztatóján a „tegnapelőtti, iskolákat érintő bombafenyegetésekkel kapcsolatos nyomozásról” elmondta, a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet – idézte fel. Hozzátette, a szakértők azonosították a levelek feladóját, egy 15 éves fiút, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egy kis településen él.
 
A KR NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a miskolci egysége közösen január 31-én elfogta az elkövetőt, aki elmondása szerint nem csodálkozott azon, hogy a rendőrök megjelentek nála. A nyomozók és a bűnügyi szakemberek a terhelt lakóhelyén, egy családi házban kutatást hajtottak végre, ennek során lefoglalták elektronikai eszközeit, valamint adatmentéseket végeztek – részletezte a szóvivő. A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. 
A gyanúsított teljeskörű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban, azt akarta, hogy rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból – tette hozzá Kész-Varga Mónika. Azt is elmondta, hogy a fiú az oktatási intézményeket találomra választotta ki, bár ezek között szerepelt az a szakképző iskola is, ahová járt. 
 
Azt már két hónapja nem látogatja, elmondása szerint már elege volt belőle, és nem akart tovább tanulni. Az általa elküldött e-mail teljesen megegyezett a január 23-án közel háromszáz oktatási intézménybe érkezett levél tartalmával, tehát kimásolta és úgy küldte el a levél szövegét a gyanúsított – mutatott rá Kész-Varga Mónika. Hangsúlyozta, hogy a rendőrség minden ilyen fenyegetést komolyan vesz, kiemelten kezel, és határozottan fellép a bűncselekmények felderítése és megakadályozása érdekében.
Aki ilyet tesz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy amit csinál, az büntetendő, és vállalnia kell tettéért a felelősséget
– fogalmazott a szóvivő.

Nem vicces és komoly büntetés jár érte

Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes közösségi oldalán szintén azt hangsúlyozta, hogy súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik heccből bombariadóval fenyegetőznek.

Forrás: MTI/Facebook/Police.hu

Az elfogásról készült videót itt nézhetik meg.


Hirdetés

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb