Megszületett a Magyar-Karácsony-Gyurcsány paktum? Most már tényleg nem tudni, mi lesz Rákosrendező sorsa
Szentkirályi Alexandra kemény szócsatát vívott a Közgyűlésben.

A fővárosnak az elmúlt évben még egy zsebkendő méretű területet sem sikerült rendeznie, mint a Városháza park, így különösen érdekes, hogy most hirtelen ráébredt arra: képes lesz Rákosrendezővel kapcsolatos fejlesztési programot végigvinnie. Az is kérdés, hogy vajon eddig hol volt Karácsony Gergely, aki bár eddig is tudott arról, hogy akár meg is vásárolhatnák a területet (ami abban a kerületben van, ahol ő polgármester is volt), és miért csak most jött rá, hogy annak fejlesztése elkerülhetetlen? És nekik erre mind kapacitásuk, mind pedig anyagi forrásuk van. Akkor is, ha nem.
Nézzük meg, mi is történt. Az, ami mindig: ha jön egy olyan innovatív beruházás, ami mindenki számára optimális lehet, akkor „pavlovi reflexből” keresztbe fekszenek annak. Az, aki ezt a területet megvásárolja, annak több tízmilliárdos rekultivációs feladata van – ami a tegnap hozott döntés alapján szintén a budapestiekre hárul majd.
A főváros annak ellenére van bajban, hogy Tarlós István, az előző főpolgármester 2019-ben nulla forintos hiánnyal és kétszáz milliárdos megtakarítással adta át a várost Karácsony Gergelynek – minderről még októberben volt hangos a média. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában például Karácsony Gergely Rónai Egon felvetésére – aki felelevenített egy régi-új történetet, miszerint Kiss Ambrus főigazgató arról beszélt, hogy nulla forintos számlaegyenleggel indult az új önkormányzati ciklus, és ő ilyeneket mondott az előző ciklusban is – az alábbiak szerint válaszolt.
„Akkor is nulláról indultunk” – válaszolta Karácsony, majd azzal folytatta, van a kormánynak egy új javaslata, hogy a jövőre és az azt követő évben elvonják az iparűzésiadó-többletet és azt szétosztják a járásokon, megyéken belül. Karácsony kijelentette, Budapesttől már elvonják ezt a pénzt, mert jövőre a mostani 75 milliárd helyett nagyjából 90 milliárdot kell visszafizetni a főváros saját bevételéből az államnak, ez a szolidaritási hozzájárulás, és amennyiben ezt a kormányjavaslatot Budapestre is kiterjesztik,”akkor padlót fogunk, kétszer veszik el a növekményt, magyarán reálértékben is csökkenthet a főváros költségvetése, s akkor nem jön ki a matek” – fogalmazott.
Rónai Egonnak teljesen igaza volt, a főváros csődjéről vagy ahhoz közelítő állapotáról az elmúlt öt esztendőben is többször beszélt Kiss Ambrus – akkor még főpolgármester-helyettesként –, de maga Karácsony is. Holott Tarlós István, az előző főpolgármester 73 milliárd forintos hiánnyal vette át a fővárost 2010-ben, de 9 évvel később nulla hiánnyal és kétszáz milliárdos megtakarítással adta át Karácsonynak.
Kiss 2023 december elején a Népszavának azt nyilatkozta, „Folyamatosan sakkozni kell, hogy fizetőképes maradjon az önkormányzat.” Mint hozzátette: „A normális az lenne, ha az éves bevétel meghaladná az éves kiadást és a maradványt felújításokra beruházásokra fordíthatnánk. De ettől messze vagyunk, így marad a napi menedzselés.” Arra a kérdésre, hogy az interjú napján „mennyivel indították a napot?”, Kiss azt felelte: szerda reggel mínusz 5,4 milliárd forint volt az önkormányzat számláján, vagyis ismét folyószámlahitelből finanszírozzuk a fővárost. Két héttel később szintén az Egyenes beszédben nyilatkozott a főpolgármester-helyettes. Az adás egy pontján a műsorvezető úgy összegzett: „Jó. Üres kasszával megyünk 2024-nek mi, budapestiek ezek szerint.” Kiss Ambrus erre azt válaszolta: „Így van.”
2023 legelején pedig a rezsitámogatás kapcsán – amelynek első köréből kimaradt Budapest – Kiss Ambrus kijelentette, kormányzati támogatás nélkül a főváros nem tudja végigcsinálni a 2023-as évet, mert itt nőttek meg leginkább a rezsiszámlák.
2022 augusztusában pedig azt mondta, „Nem tudom megmondani, hogy végig tudjuk-e csinálni az évet”. Közölte, továbbra sem látják tisztán Budapest idei költségvetését, elismerte, hogy bizonyos bevételi számok felülteljesülnek majd, de a költségek is egyértelműen elszálltak.
Karácsony 2023 december végén szintén az Egyenes beszédben jelentette ki, hogy Budapest pénzügyi helyzete a béka segge alatt van, ezzel beismerve, hogy csődközeli helyzetbe juttatta a fővárost.
A főpolgármester ugyanezen év áprilisában a főváros „túlélőprogramját” ismertető rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: vitatják a szolidaritási adó törvényességét. Az adónemnek azt a részét, amit törvényesnek gondolnak, befizetik, az általuk vitatott részt viszont „nem tudjuk és nem is akarjuk befizetni”.
Itt a pénz, hol a pénz? Ha van, miért nincs?
2024 elején adta el az állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Rákosrendező területének nagy részét egy arab befektetőnek. Utóbbi az 51 milliárd forintos üzletben vállalta, hogy a szeméttelepként és drogtanyaként „üzemelő” területen jelentős, körülbelül 5000 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházást hajt végre.
Karácsony Gergely főpolgármester ezután jelezte, hogy keresztül húzná a kormány terveit, mert a fővárosi tulajdonú BKM-nek (Budapesti Közművek) elővásárlási joga van a területre.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén pedig pontosan erről szavaztak a képviselők, avagy arról, hogy éljen-e az elővásárlási jogával a főváros. A szavazás előtti vitában Karácsony Gergely azt is kijelentette:
a kormány által dédelgetett projektnek nincs olyan eleme, ami nem ellentétes Budapest és Magyarország érdekeivel és szerencsére a nemzeti vagyonnal kapcsolatban vannak jogszabályok, amelyeket nem lehet felülírni.
A személyeskedésektől sem mentes hozzászólások után a Fővárosi Közgyűlés több órás vita után úgy döntött, él az elővásárlási jogával Rákosrendezőn. Egészen pontosan a délelőtt kezdődő számos vitát és megvitatott pontot követően a Közgyűlés 17:50 körül eldöntötte Rákosrendező sorsát.
A Fővárosi Közgyűlés 23 igen és 10 nem szavazat mellett fogadta el a javaslatot.Többek között Böjthe Péter, Szentkirályi Alexandra, Szalai Piroska és Gulyás Gergely Kristóf szavazott nemmel, míg nem meglepő módon még Vitézy Dávid is az igennel szavazók közé sorolt be.
Vajon honnét lesz ennyi pénz a főváros számláján?
De hogy a fővárosnak honnan lesz pénze az elővásárlásra, azt még a Hír TV-nél járt Szentkirályi Alexandra sem tudja. A politikus elmondta, hogy a legfontosabb kérdésekkel kapcsolatban nem kaptak válaszokat, ráadásul azt sem érti, hogy Karácsony Gergelyék miért gondolják úgy, hogy ezzel az elővásárlási joggal élni lehet, de szerinte „ez majd jogi kérdés lesz”. Fontosabb azonban az, amit izgalmas kérdésnek tart, hogy „mégiscsak ez a pénz eddig hol volt?”
Merthogy az elmúlt hónapokban, években folyamatosan azt halljuk, hogy a főváros a csőd szélén táncol, a pénzügyi helyzete borzalmas.”
– hozzátette, hogy „azok az előterjesztések, csak hogy a nézők is értsék, amit az elmúlt hónapokban vittünk be”, és ekkor felsorolt számos olyan pontot, mint a hajléktalan-ellátás fejlesztése, külvárosi útvonalak felújítása, akkor szerinte mindig azzal lett lesöpörve a téma az asztalról, hogy
Jó, de hát miből? Hát nincsen rá pénz. Honnan lesz? Most meg hirtelen előszednek több tízmilliárd forintot?”
Szentkirályi Alexandra arra is emlékeztetett, hogy „ez több mint 50 milliárd forint plusz ÁFA, majd utána van egy gigantikus összeg, 20 és 40 milliárd közé becsülik, ami a területnek a rekultivációját jelenti”. Mint kiemelte, „ez egy használhatatlan, szennyezett, gazos, drogtanyákkal tele lévő terület”.
Ötezer milliárd forint értékű fejlesztés
Ismert az is, hogy Szentkirályi Alexandra már korábban elmondta: egy ötezer milliárd forint értékű fejlesztésről van szó, amely sok új magyar munkahelyet teremt, nem mellékesen a negyedik legnagyobb budapesti park jönne létre a jelenleg gazos, szeméttelepként működő területen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy valójában a baloldali városvezetés egy saját befektetőcsoportot akar helyzetbe hozni, már látványtervek is készültek, ezért próbálják megakadályozni a projektet.
Karácsony a vörösbárók lobbistája?
A fideszes politikusnak azonban van már sejtése azzal kapcsolatban, hogy a fővárosnak miért kell ennyire ez a terület. A témára reagálva elmondta, hogy „ha egy picit mögé megyünk, akkor szerintem meg is értjük a válaszokat”. Szerinte az, hogy a Bajnai Godron, Veres Tibor nevéhez fűzhető, baloldali, ingatlanos cégcsoportnak, részben összefűzve a városháza-botrányban is benne lévőkkel, hirtelen előkerül egy két évvel korábbi szándéka a vásárlásról, az több mint érdekes.
Szentkirályi Alexandra arról is beszélt, hogy „nem egy óriási parkot akartak az ingatlanfejlesztők oda álmodni, hanem azért nagyon komoly épületeket”, így szerinte megdől az a látszat elképzelés is, amit Karácsony Gergely állít, „miszerint itt parkváros lesz”, mikor jól tudja, hogy a befektetők milyen látványtervekkel álltak elő.
Trump megválasztása mindenki számára új helyzetet teremt, berezelt a sorosista-formáció
És hogy miért jó ez Karácsony Gergelynek? Alexandra szerint „ők is látják, hogy megváltozott a világban a széljárás, tehát Amerikában, azzal, hogy vége a Biden-adminisztrációnak, és eljött a Trump-adminisztráció, az összes ilyen baloldali, globalista, sorosista pártpolitikai formáció vagy szervezet, az gyakorlatilag pénzszűkében lesz.” A politikus elmondta, hogy az az egység, amit a Fővárosi Közgyűlésen láthattunk, tehát egységbe lépve Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc emberei és Magyar Péter emberei és még Vitézy Dávidék is, az semmi másról nem szól, minthogy
a kieső amerikai pénzek helyett ez a bizonyos Wallis csoporthoz köthető baloldali üzletember-kör meg fogja finanszírozni a 2026-os kampány pénzeket”. Mint fogalmazott, „ez szerintem semmi másról nem szól”.
Hogy mi történt? Eldugták a pénzt?!
És mindezek után felmerülhet kérdésként, ha van pénz, amit eddig „eldugtak”(?), akkor miért nem sikerült például hajléktalanellátás fejlesztésére költeni? Hol vannak a külvárosi – és útfejlesztések, a villamos meghosszabbítások, hol van a P+R parkoló? Ha eddig volt pénz, miért nem csináltak semmi érdemlegeset? Azok beszélnek lakhatásról, akik eddig rengeteg pénzt elégettek és érdemi lakhatási projekt nem jött ki belőle – foglalta össze Szentkirályi Alexandra.
Lázár János szerdán Facebook-oldalán tette közzé a legfontosabb öt állítását a Rákosrendező-ügy kapcsán
Az építési és közlekedési miniszter úgy látja:
- A nemzet fővárosában csak olyan beruházás valósulhat meg, amit a budapestiek támogatnak.
- A Rákosrendező ma a budapestiek szeméttelepe, a rendrakásnak és a fejlesztésnek nincs alternatívája. A dubajiak a semmiből építettek világvárost, a főpolgármester egy világvárossal nem csinál semmit évek óta.
- Csak az épülhet meg Rákosrendezőn, ami méltó Budapesthez, minden épületet be kell illeszteni a fővárosi épített örökségbe. Modernitás igen, több száz méteres felhőkarcolók, nem.
- A fővárosi barnamező csökken, a zöldterület nő. A budapestieknek több parkra, és kevesebb szemetes területre van szükségük.
- Egy új városnegyed csak akkor valósulhat meg, ha új közlekedési lehetőségek létesülnek.”
Magyar Péter őrjöngött
Nagyon kellemetlen helyzetbe került a Tisza Párt a főváros bizottsági ülésén. „A kiszivárgó információk szerint Magyar Péter őrjöngött a fővárosi képviselőivel, ugyanis azok még egy beadványt sem voltak képesek helyesen megírni” – számolt be az eseményekről Deák Dániel a Facebook-oldalán.
„Történt ugyanis, hogy kedden a főváros bizottsági ülésén még az ellenzéki pártok is leszavazták a Tisza cégvezetői pályázatokról szóló javaslatát, ugyanis az tele volt alapvető hibákkal” – írta az elemző.
Magyar Péternek a mostani eset után annyira elege lett, hogy inkább azt az utasítást adta a képviselőinek, hogy egy műfelháborodás keretében inkább vonuljanak ki az ülésteremből, ne égessék magukat tovább, hiszen minden megmozdulásukkal azt demonstrálják, hogy a Tisza nem kormányképes erő” – fogalmazott Deák Dániel.
Az országos főépítész szerint a politikai hisztéria miatt nem látszik a lényeg
„Nézzék meg, mit csinált a főváros a Népligetben. Elköltött sok millió forintot a szabályozással, miközben már több mint 10 éve nem találnak befektetőt. Mi azt mondjuk, hogy ne költsünk semmit erre, hanem várjuk meg a fejlesztői elképzeléseket és azokról beszélgessünk, ne a fantáziákról, amelyekre nincs befektető, hanem a valódi tervekről, amelyek mögött van” – minderről az országos főépítész beszélt az Indexnek adott interjúban.
Lánszki Regő szerint először azt érdemes megnézni, hogy a tőkeerős fél mit szeretne piaci alapon megvalósítani, s ha már láttuk a terveket, akkor lehet a kerületekkel és a fővárossal elindítani az egyeztetést Rákosrendező ügyében.
De nyugodtan szembe állíthatnám a Népliget példáját a Városligettel, ahol – biztos emlékszik – milyen makacs ellenállás és elutasítás volt a kezdetben, ott is születtek ilyen rémképek. Most meg senki nem vitatja a beruházás sikerességét, népszerűségét: a zöldterület felelős használatát és megvédését, az ott épült világszínvonalú, többszörösen díjazott architektúrák vonzerejét.
Az interjúban egyebek mellett az építési és közlekedési államtitkár, főépítész arról beszélt, hogy
- miként kell értelmezni a rákosrendezői fejlesztés kapcsán Lázár János szavait,
- miért nem egyeztettek a Grand Budapest projektről előzetesen a fővárosi érintettekkel,
- hogyan érvényesülhet a gigaberuházással kapcsolatos kontroll,
- azt kik gyakorolják,
- honnan tudja az arab beruházó, hogy mire van a budapestieknek szüksége?
A teljes interjút Index oldalán tudja elolvasni, ide kattintva.

Hirdetés