Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A négyezredik területvédelmi tartalékos katona is a honvédség kötelékébe lépett

Amióta Magyarország áttért az önkéntes haderő kiegészítésére, ilyen rövid idő alatt még soha nem csatlakoztak ennyien a Magyar Honvédséghez. A júniusban indult „Szeretem, megvédem!” kampány eredményeként már a négyezredik területvédelmi tartalékos katona is a honvédség kötelékébe lépett – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a tárca hétfőn kiadott közleményében.

A tárcavezető kiemelte: az országos szintű kampány hatására 2025. január második felére meghaladta a 4000-et az új területvédelmi tartalékosok száma, ami azt mutatja, hogy a kampány a vártnál is nagyobb sikert aratott.

Hangsúlyozta: ez az eredmény nemcsak a kampány eredményességét mutatja, hanem a magyar állampolgárok elkötelezettségét is az ország védelmének megerősítése mellett.

„Magyarország nem felszólítást, hanem egy életre szóló meghívást küldött a fiataloknak, hogy egy olyan közösség tagjai legyenek, ahol az összetartás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság a legfontosabb alapelvek”

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy az új területvédelmi tartalékosok közül majdnem 300-an egy lépéssel még tovább mentek, és hivatásos vagy szerződéses katonák lettek.


Hirdetés

Ez az eredmény nemcsak számokban mérhető siker. Azt is bizonyítja, hogy Magyarország lakossága felismerte a tartalékos rendszer fontosságát.

„Büszkék vagyunk minden egyes újonnan szerződést kötött tartalékosra, aki a közösség védelmét választotta hivatása részeként”

– mondta a miniszter.

A területvédelmi tartalékos rendszer további fejlesztése érdekében a kampány folytatódik, a Magyar Honvédség várja mindazokat, akik csatlakozni szeretnének, hogy egy biztonságosabb jövőt teremtsenek Magyarország számára

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter a fiatalok figyelmét külön felhívta arra, hogy akik hat hónapos folyamatos önkéntes tartalékos kiképzésen vesznek részt, már az alapkiképzés után is jogosultak 16 többletpontot kapni a felsőoktatási felvételi eljárásban.

Vezetőkép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Forrás:
NKT
'Fel a tetejéhez' gomb