Szijjártó Péter: A világ blokkosodása ellentétes a magyar érdekkel

Magyarország érdekeivel ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ezért jó hír a kínai és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, amely esélyt ad a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a nap két jó hírrel indult: az izraeli kormány jóváhagyta a túsz- és tűzszüneti megállapodást, Donald Trump és Hszi Csin-ping pedig telefonon konzultált egymással.

Az izraeli kormány jóváhagyta a tűzszüneti megállapodást

Előbbi téma kapcsán leszögezte, hogy ha a túszmegállapodás első fázisa teljesül, az lehetővé teszi majd a második fázist is, amelynek során a még fogságban lévő magyar állampolgárságú túsz is visszatérhet a családjához.


Hirdetés

A kínai és a megválasztott amerikai elnök egyeztetésével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekével ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ennek megfékezéséhez pedig arra van szükség, hogy a világ legerősebb országai és legnagyobb hatalmú vezetői beszéljenek egymással.

„Ebből a szempontból is örömteli a kínai elnök és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, mely azt az esélyt kínálja, hogy a jövő a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésről és az összeköttetések építéséről fog szólni”

– írta Szijjártó Péter.

Vezetőkép. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb