Ingyen belépőt kaptak, majd elfoglaltak egy színházat a migránsok Párizsban

A párizsi Gaité Lyrique színház sokáig híres volt Offenbach operettjeinek színpadra állításáról, és a francia főváros kulturális koronájának ékköveként tekintettek rá. Az 1862-ben épült, gazdagon díszített 1800 férőhelyes teremmel, fenséges bejárattal és nagy nyilvános előcsarnokkal rendelkező épületben – annak idején – még az Orosz Balett is fellépett.
Az 1970-es években azonban az épület hanyatlásnak indult, a városháza megvásárolta és helyreállította, és baloldali programmal rendelkező kulturális központtá alakította. A baloldali (naná!) vezetésű intézmény tavaly december 10-én konferenciát rendezett „a menekültek befogadásának újragondolása Franciaországban” címmel. Erre több száz ingyenes belépőt osztottak ki a környékbeli migránsoknak ami logikus is volt, hiszen róluk szólt a rendezvény.
Több mint 200 migráns meg is jelent a színházban. Szépen végighallgatták a Vöröskereszt képviselőinek és migrációval foglalkozó szakembereknek a véleményét, de utána nem mentek sehova, hanem ott maradtak és elfoglalták az épületet.
December 10-e óta már 350-en „laknak” a színházban és közösségüknek nevet is adtak. Ők a Belleville-i Park fiataljainak kollektívája (Collectif des Jeunes du Parc de Belleville), mert korábban legtöbben abban a párizsi parkban táboroztak.
Minden nap közgyűléseket, esténként tüntetéseket tartanak, dobolnak a színház előtt és megafonon keresztül kántálnak: „Mindannyian egyenlőek vagyunk és nem illegálisak”, valamint „Elegünk van a rendőrségből, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk”.
A segítőik gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó dobozokat hordanak a színházba, míg az önkéntes orvosok egy szabadtéri sátorban ajánlották fel a segítségüket.
Már szóvivőjük is van. Ő Guineából érkezett és Abdulaynak nevezik. „Minden nap egyre több ember érkezik. Addig maradunk, amíg a hatóságok nem találnak egy alternatív szállást. Menedékre van szükségünk ezeknek az embereknek, akik nem akarnak kinn aludni ebben a fagyos időben” – mondta. Habár ez nem fedi a valóságot, a színházat elfoglaló migránsok mind 18 év alattiaknak vallották magukat, ami feljogosítja őket arra, hogy a helyi hatóságok elszállásolják őket és segítsenek nekik.
A bevándorlók főként Franciaország korábbi nyugat-afrikai gyarmatairól, például Elefántcsontpartról és Guineából érkeztek, és most erkölcsi dilemma elé állították Párizs szocialista vezetésű tanácsát, amely az épületet birtokolja és a színház igazgatóságát.
Mivel január 24-ig minden előadást töröltek, a színház bevételei – amelyeknek a 70 százaléka jegyeladásokból származik – megcsappantak és nehezen tudják kifizetni 60 alkalmazottjukat. Ennek ellenére ők nem szeretnék erővel kilakoltatni a színházfoglalókat, a párizsi önkormányzat pedig Macrontól várja a megoldást.
De a helyzetnek vannak más kárvalottai is.
A 38 éves Elia, a szomszédos Bistrot De La Gaité vezetője elmondta, hogy a megszállás kezdete óta elmaradtak a vendégei, és eddig 40 000 euró bevételtől esett el. Általában a hely nyüzsgött azoktól akik egy pohár borra ugrottak be egy show előtt, majd utána sokan ott vacsoráztak.
„Ez egy katasztrófa” – mondta a The Telegraphnak. „Magas a bérleti díjam, három gyermekem és hat alkalmazottam van. Tegnap reggel 9 órakor verekedés volt, és az egyik migráns ollóval megszúrt egy másikat. Az emberek már félnek erre jönni. Az este meg tele van drogozó emberekkel, akik elfoglalták a szemközti parkot, és elkergették a gyerekeket. Ki fogja ezt nekem megtéríteni?”
A 80 éves Michel Possompes, a közelben élő nyugdíjas építész megrázta a fejét, amikor elsétált az épület mellett. „Ezeket a migránsokat aktivisták manipulálják. Nem is tudják, hogy mi ez a színház. Mindannyian kiskorúnak vallják magukat, de látjuk, hogy a legtöbbjük egyértelműen felnőtt” – tette hozzá.
Egyébként ez korántsem az első párizsi kulturális központ amelyet az elmúlt hónapokban elfoglaltak a migránsok. Ilyen volt a Maison des Métallos is, egy kulturális központ a 11. kerületben, amelyet az olimpiai játékok alatt foglaltak el. Ott a migránsok akkor mentek el, amikor máshol ideiglenes szállást ajánlottak nekik.
Lehet, hogy itt is ez lesz a vége. Egyelőre a megszállás folytatódik, és a bejárati ajtóra helyezett táblán az olvasható, hogy a Gaité „további értesítésig” zárva marad.
Vezetőkép: Tüntetők a párizsi Gaité Lyrique színház előtt. Forrás: Youtube/NPA







